Becsült olvasási idő: 6 perc 8 másodperc
Szász Csaba
„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé, mielőtt az idő vasfoga elszáll felettünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretfurdalásunk!"

Soron kívül

Még több térfigyelő kamera a városnak, egy társasház fiataloknak – ebben a két témában ültek össze dönteni ma az önkormányzati képviselők. Előbbiek megvalósulásához először...
Becsült olvasási idő: 6 perc 10 másodperc

Viszontagságokkal teli volt a másodosztályban játszó Hargita Kézilabda Klub szezonkezdete, egy időben a bajnokságban való részvétele is kérdésessé vált. A helyzet azóta rendeződött, anyagi nehézségek egyelőre nem veszélyeztetik a sportegyesület működését. A klub vezető- és másodedzőjét, Mester Zsoltot, illetve Marius Marocicót faggattuk.

– Úgy hírlik, nem volt irigylésre méltó a szezonkezdés.

Mester Zsolt: Nehezen indult, a klub névváltoztatása miatt nem úgy alakult a pályázás a helyi pénzekre, ahogy azt eredetileg elképzeltük. Két lehetőségünk volt: az egyik, hogy Udvarhely megint kimarad a női kézilabda világából, vagy pedig összeszorítjuk a fogunkat, megpróbálunk elindulni a bajnokságban, bízva abban, hogy jó irányba terelődnek a dolgok, hogy szép lassan egyre többen felfigyelnek az erőfeszítéseinkre. Nagyon hálás vagyok a város bizonyos vállalkozóinak, akik bizalmat szavaztak nekünk, ezúton is köszönetet mondok nekik a segítségért, a lényeg, hogy az idei évet biztosan ki tudjuk vinni, a lányokkal tudjuk folytatni a tevékenységünket és a fiatalabb sem maradtak jövőkép nélkül.

– Milyen volt a tavaszi idény startja?

M. Zs.: Nehéz két hetet tettünk a hátunk mögé. Február első hétvégéjén a Miskolcon megrendezett Kárpát Meditop Kupán vettünk részt, de sajnos több játékosunk is pozitív covid-tesztet produkált, ezt követően kiesett a játékból az a sportolónk, aki az elmúlt időszakban a góljaink többségét szállította, azt elmúlt hétvégén pedig egymás után három mérkőzést kellett lejátszanunk, ami sokat kivett a lányokból. A legutóbbi, Temesvár elleni bajnoki olyan mérkőzés volt, amit megnyerhettünk volna, de az említett okok miatt ez sajnos nem sikerült. Azért azt el kell mondanom, hogy voltak jó időszakaink a meccs alatt, többször vissza tudtunk jönni. Természetesen,

ha az ember nagyon akar valamit, akkor könnyebben becsúsznak hibák, de a vereség ellenére én nagyon büszke vagyok a lányokra,

csak gratulálni tudok nekik, mert odaadásból jelesre vizsgáztak, az utolsó percekig meccsben tudták tartani a csapatot. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ez az idény az építkezésről szól.

– Mennyire fiatal a mostani keret?

M. Zs.: Nagyon fiatal. Sok játékosunk a tizenhetedik életévét tapossa, de vannak tizennyolc és tizenkilenc éves játékosaink is, és néhányan a húszas éveik közepén járnak, igaz, nem túl sokan, de hát még őket is fiatalnak tekinthetjük.

– Hargitainak mondható a Hargita Kézilabda Klub?

M. Zs.: Természetesen, hisz az udvarhelyi és a környékbeli falvakból érkező játékosok mellett vannak a keretben Csíkszeredából, Gyergyószárhegyről, Szentegyházáról, de Kézdivásárhelyről is.

– A klub célja eddig az volt, hogy játéklehetőséget adjon a fiatalabbaknak, hogy egyre több rutint szerezzenek, illetve hogy kiugrási lehetőséget teremtsen a tapasztaltabbaknak, akár egy nagyobb klubhoz való átszerződéshez. Ilyen körülmények között nehéz építkezni. Ez a cél továbbra sem változott?

M. Zs.: Nem változtak, természetesen nem könnyű így építkezni, de mi ezt folyamatosan figyelembe vesszük, és jelen van a számításainkban és továbbra is célunk. Viszont el kell, hogy mondjam,

a jövőre nézve terveinkben van, hogy erősítsük a csapatunkat.

Jelen pillanatban elég sok játékosunk pallérozódik más kluboknál, más városokban, felsőbb osztályokban is, akiknek talán a szerződésük lejártakor tudunk olyan ajánlatot tenni, hogy szívesen hazajöjjenek játszani, természetesen vezér szerepet vállalva a fiataljaink között.

– Hogy kerül egy fogarasi Székelyudvarhelyre?

Marius Marocico: Fogarason találkoztam először Mester Zsolttal, a csapataink egymás ellen játszottak, jól emlékszem, hogy mi győztünk, emiatt Zsolt pedig nagyon haragos volt. Aztán a mérkőzést követően az ebédnél szóba elegyedtünk, ekkor tettük le ennek a barátságnak az alapköveit, amely immár három éve tart. Próbálok én is segíteni, ahol tudok, szerintem mindkettőnk érdeke, hogy eredményes munkát végezzünk.

– Milyen itt lenni a székelyek között egy olyasvalakinek, aki nem beszéli a nyelvüket?

M. M.: Jól érzem magam itt, nem mondhatom ismeretlen terepnek, hisz az elmúlt időszakban elég sokat jártam itt, és sok magyarországi kézilabdatornán is részt vettem. Tudok a rivalizálásról a románok és a magyarok, székelyek között, mindkét oldalon megvannak a szélsőségesek, de amíg az emberek korrektek és meg lehet beszélni a dolgokat, addig nem lehet gond. Tényleg jól érzem magam itt, és nagyon szívesen folytatom is az itteni munkát.

– Van különbség a mentalitásban a két város kézilabdázói között?

M. M.: Ami Fogarason van, az amúgy az egész országra jellemző, és elég nagyban különbözik attól, amit itt tapasztaltam. Ezen a vidéken a fiatalok sokkal lelkiismeretesebbek, odaadóbbak és szorgalmasabbak.

Amúgy már a magyarországi tornákon lenyűgözött az edzéseken tapasztalható fegyelmezettség, az, hogy az edzőnek tekintélye és szava van. Nagyon különbözik attól, amit idehaza láttam.

– Szerinted mi az udvarhelyi csapat gyengéje, illetve erőssége?

M. M.: Mint mondtam, három éve dolgozom itt Udvarhelyen, sajnos, a gondot, amit már a legelején megtapasztaltam, nem sikerült kiiktatni. Nagyon fiatal a csapatunk, a többségük ifi 2-es korosztályba tartozik, ilyen korban pedig a sportoló nagyon könnyen követ el hibákat játék közben. Amire ilyenkor szükség van, az a türelem, mert a kivárás meghozza gyümölcsét, és úgy, ahogy a korábbi korosztályokból, a mostaniból is kerülnek majd ki olyan játékosok, akik egy magasabb szinten fogják űzni ezt a szép sportot. Amúgy szerintem nekünk, edzőknek ez lenne a küldetésünk is. Nem az a legfontosabb, hogy döntő tornákon vegyünk részt, hogy érmeket nyerjünk, hanem hogy olyan sportolókat neveljünk ki, akik a jövőben nagy csapatoknál, válogatott keretekben tudják kamatoztatni a tehetségüket, az itt szerzett tudásukat.

Szeretnek győzni, de nem az eredmény a legfontosabb