Katona Lajos nemlátó szobrász munkáiból nyílt időszakos kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. A Haptikus folyamatok Katona Lajos vak alkotó plasztikai kísérleteiben címet viselő tárlat a művész újszerű, sajátos, olykor sokkoló plasztikáiból állt össze.
Miklós Zoltán múzeumigazgató nyitotta meg a kiállítást tegnap délután a Haáz Rezső Múzeumban. Elmondta: számára, aki ritkábban találkozik ezzel a világgal, elképzelhetetlen és megdöbbentő, hogy ezeket az alkotásokat olyan művész hozta létre, aki nem tudta szeme fényét rávetni munkáira. Többek közt arról is beszélt, hogy egy folyamatnak vagyunk az elején, amikor is az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány kezdi kiteljesíteni tevékenységét Udvarhelyen. Olyan közösségi munkát végez, amely sokaknak új esélyt ad az életre, lehetőséget biztosít a szellemi gyarapodásukra, oktatásukra, munkájuk kiteljesedésére.
Az alapítvány részéről Máté Zsolt üdvözölte a szépszámú közönséget, örömét fejezve ki, hogy ilyen sokan kíváncsiak az őt folyamatosan meglepő és megrázó életműre.
– A nyolcvanegy éves, Kolozsváron élő Katona Lajos egész életében ellenszélben dolgozott, de így is sikerült harminckét szobrot befejeznie.
Minél tovább nézem ezeket az alkotásokat, annál inkább érzem, hogy visszanéznek.
Ő az a művész, aki a kezével lát és azt vallja, hogy nincs olyan nehéz körülmény, amiben ne lehetne alkotni – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Máté Zsolt. Az alapítvány alelnöke elmondta, a tanár úrnak vannak olyan szabadalmaztatott, unikális didaktikai eszközei is, amelyek a látássérült gyerekek tanulását segítik elő például a matematika elsajátításában.
Berze Imre szobrászművész személyes élménnyel indította méltatását. Az elmúlt tíz évben többször kapott felkérést, hogy vakok és gyengénlátók számára városrészeket, kisebb és nagyobb épületegyütteseket mintázzon meg makettasztal formájában. Megtapasztalhatta, mennyi az a maximum és minimum felület, amelyet egy nemlátó képes befogni, tapintás által érzékelni. 2012-ben az árkosi Szentkereszty-kastélyban néhány kollégájával közös kisplasztikai kiállítást rendeztek Tapintható címmel, kifejezetten vakok és gyengénlátók számára.
„A jelenlegi kiállításon szereplő plasztikák, az alkotó kijelentése alapján látók számára készültek. Ez a nagyvonalúság, az itt látott vizuális ajándék nem hasonlítható össze az általam létrehozott bronzmakettekkel, hiszen én látóként egzakt tények mentén, a funkcionalitásnál maradva teljesítettem a megbízásom, ám a ma ünnepelt alkotó a hagyományos értelemben vett fény hiányában, személyes késztetésből fakadóan faragta autonóm üzeneteit. A mindannyiunk számára életet adó fénnyel kapcsolatos tapasztalatai az alkotónak nyilvánvalóan a gyermekkorban szerzett élményekre korlátozódik. Így az itt jelen levő művek forrása nem ez, annak ellenére sem, hogy a nagybetűs szakmai definiálás a fényt tartja a szobor lelkének. Ezek a kisplasztikák elsősorban egy belső imaginárius jelenésből fakadnak, olyan kompozíciók, amelyeket egy bizonyos immanens fény világít meg” – fogalmazott a tárlatot méltató szobrászművész, hozzátéve: Katona Lajos nem elégszik meg az érzelmes szubjektivitással, kutat a szobrászat után, és tanulmányt ír, amelyben törekszik a távolságtartásra, valamint a sarkalatos kérdések objektív megközelítésére. Könyvének alapvető hipotézise,
lehetséges-e vakon szobrot alkotni, és ha igen, milyen esztétikai élményt nyújt egy vak személy számára.
„Katona Lajos plasztikai kísérleteire az organikus formavilág, valamit az antropomorf jegyek groteszk elrendezése jellemző. A groteszk stíluskategóriájának olyan heterogén formákat összekapcsoló ábrázolási módját szemlélhetjük meg a jelen kiállításban, amely az ősi, primitív alkotásokra jellemző elemi erővel derít fényt a lét struktúrájának lényegére. Meg kell említenem, hogy az alkotó a nemlátók körében kiemelkedő geometrikus tudással rendelkezik, és otthonosan mozog Eukleidész ideájában, ennek ellenére műveiben egyetlenegy puritán geometrikus elemet sem véltem felfedezni, lehetséges, hogy amiatt, mert munkái alapvetően emberközpontúak és az emberi test anatómiája szinte teljes mértékben organikus struktúrából áll, csupán egyetlen egy helyen található meg a tökéletes geometria, a szemben” – mondta Berze Imre.
A méltató szerint a szobrokat és megalkotásuk bravúros folyamatát figyelembe véve szigorú lecke tárulkozik elénk, mentegetőzésnek nincs helye, nincs lehetetlen csak tehetetlen, ez a munkamorál példaértékű, taníttatásra érdemes. Nagy felelősség hárul az Erdélyi Magyar Látássérültek Egyesületére az életmű megőrzésében és ápolásában, hisz szinte biztos, hogy hosszú ideig nem lesz példa ilyen jellegű szobrászati ambícióra.
A kiállításmegnyitón az idén már több szavalóversenyt nyert látássérült Endes Ábrahám Ákos és Nagy Csengele mondott verset.
Katona Lajos gyerekkorában egy baleset következtében veszítette el látását és a jobb kezét. A tragédián csodával határos módon lépett túl: vakon végezte el közép- és felsőfokú tanulmányait, filozófiát, pedagógiát és történelmet tanult. 1968-tól 2003-ig a látássérültek kolozsvári középiskolájában tanított, többek között mértant az V–VIII. osztályos tanulók számára. „Intuíció és valamiféle belső indíttatás végeztette velem az alkotói munkát” – vallja Katona Lajos, akinek mindeddig tizenhárom helyen volt már kiállítása Magyarország-szerte, illetve Kolozsváron. B. Tóth Klára budapesti festő-restaurátor így jellemezte munkáit: „...a természeti népek termékenységszobrait és idolszerűen absztrahált fogadalmi szobrait juttatja eszünkbe, de mindez filozofikus mélységgel megfogalmazott, elvont formarendszerré tömörül.” Maga Katona Lajos szobrait formakísérleteknek minősíti, és kimondottan a látóknak ajánlja. A világot csupán tapintással érzékelő, kezével látó, világtalan szobrász munkái csodálatra méltóak: a minden objektív nehézséget elhárítani képes, művészi elhivatottságból származó vitalitást és képzelőerőt megjelenítő haptikus folyamatok a székelyudvarhelyi kiállításon két hónapon át láthatóak. A kiállított plasztikák az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány tulajdonát képezik.
