Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 38 másodperc

Január elseje óta összesen 21,6 millió lej büntetést kaptak a különböző földgáz- és elektromosenergia-szolgáltatók, az említett időszakban 27 ezer panaszt jegyezett a Román Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE). Az esetek többségénél a rossz, hibás számlázás miatt panaszkodtak a lakosok, és a büntetések java részét is emiatt kapták a szolgáltatók. Kapcsolódó hír, hogy mindegy, mennyi földgázt fogyasztunk, az ár egységes, a román kormány ugyanis eltörölte a felső fogyasztási határt az ártámogatott földgáz esetében. 

Jó hír ez, elsősorban az egyéni kazánnal és a földgáz-alapú csempekályhákkal rendelkezőknek. Míg az elektromos energia esetében a kormány csökkentette a fogyasztási plafont, azaz 300-ról 255 kwh-ra hozta le azt a határt, ameddig támogatja a lakossági elektromos energia árát, addig a földgáz esetében pont az ellenkezője történt:

fogyasztási mennyiségtől függetlenül a lakosság ezen a télen egységes árat fizet, 31 banit

kilowattonként. 

Az intézkedés március 31-ig érvényes, és szó szerint azt mondja ki, hogy fogyasztástól függetlenül egyetlen magánszemélyként jegyzett fogyasztó sem fog 0,31 lejnél többet fizetni a földgáz kilowattjáért, az árban pedig az áfa, és egyéb költségek is benne vannak, mint a szállítási, raktározási díj. 

Tegyük hozzá rögtön, hogy ha most valaki előkap egy gázszámlát, messze kisebb kWh-értékkel találkozhat, térségünkben az átlagos lakossági ár nagyjából 0,17 lej + áfa, egy kisebb háztartás ezen az áron fizeti a fogyasztását, de vannak, akik ennél többért kapják a földgázt. A végső ár kialakulásához számos tényezőt vesznek/vehetnek figyelembe a szolgáltatók: az adott hónapban milyen áron vásárolták a földgázt, mennyi volt az adott hónapban annak a szállítási, raktározási költsége stb. 

A felső fogyasztási határ kormány általi megjelölése hagy azért a szolgáltatónak mozgásteret,

hisz számolhatja a számlát a felső határértékkel, számolhatja a korábban szerződött áron, vagy számolhatja az előbb sorolt szempontokat is figyelembe véve, tehát az adott hónap árai alapján. 

Minden szolgáltató weboldalán ott van a leírás, hogy miként számol, ám ezek a kalkulusok egyszerű halandók számára bonyodalmasak és érthetetlenek, csak kevesen veszik a fáradtságot, hogy alaposan utánanézzenek, miért is annyi, amennyi a számlájuk értéke, és az valójában a pontos, fogyasztásuk alapján számolt értékeket tartalmazza-e. Nem véletlen, hogy a szolgáltatók vissza is élnek a fogyasztói lustasággal. 

Az Országos Energia-szabályozó Hatóság jelentése szerint idén január elseje és augusztus vége között összesen 21,6 millió lejre büntették a különböző földgáz- és elektromosenergia-szolgáltatókat, ugyanakkor említett időszakban háromszor több, 27 ezer panaszt jegyeztek, mint az előző év azonos időszakában. Az esetek többségénél a rossz, hibás számlázás miatt panaszkodtak a lakosok, és a büntetések java részét is emiatt kapták a szolgáltatók.  

Lesz gáz

Az energiaügyi miniszter is megszólalt fűtés témában, közölve, hogy idén télen nem lesz gondja a lakosságnak a fűtéssel, Virgil Popescu szerint

nem kell attól sem tartanunk, hogy a Gazprom elzárja a gázcsapokat.

Jelenleg az ország elraktározott gáztartaléka 75,6%-nál tart, ami valamivel több, mint amennyi volt tavaly ugyanilyenkor. 

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com

Te milyen áron kapod a gázt?