Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 5 másodperc

Mármint hogy ez itt van, kezdődik! Szombaton, szeptember 10-én délelőttől délutánig, avagy 10 órától 17 óráig tizenhárom okos meghívott a székelyudvarhelyi Stúdió Moziban az Ötletek egy jobb világért mottó alatt a második TEDx Udvarhelyen ad elő. Csodás! 

Elérkezett a második TEDx Udvarhely startja, a Harghita Business Center vonzáskörében működő csoportosulás, a szervezők nemrég értesítettek, hogy a szombati kezdésre jó lesz legkésőbb fél 10-re érkezni, hogy legyen idő nyugodtan regisztrálni és kávézni. A nyakbaakasztósokat, egyebeket a regisztrációnál fogják kézhez kapni azok, akiknek sikerült lecsapniuk azidőn a száz darab jegy valamelyikére.

Szakács Paál István, a HBC vezetője augusztus 23-án a következőket írta közösségi oldalára: „9 perc. Mindösszesen ennyi idő alatt kelt el 100 darab, egyenként 190 lejes jegy a második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx Udvarhely eseményre. Mindez teljesen online, Udvarhelyen, zömmel udvarhelyieknek! Én kurátorként és egyszerű városlakóként is

elképesztően büszke vagyok arra, hogy egy három nyelven zajló, gondolatébresztő konferenciára ekkora igény van a térségben, ez azt gondolom egyedülálló talán nemzetközi szinten is

(…). Én köszönöm a szervezőcsapatnak az eddigi munkát, ebben az évben 13 önkéntes is segíteni fog abban, hogy a régió leginspirálóbb eseménye legyen a miénk. Köszönjük a támogatóknak, a jegyvásárlóknak, a partnereinknek a támogatást, ez az esemény teljes egészében civil kezdeményezésként zajlik és külön köszönöm az Udvarhely Néptáncműhely vezetőségének, hogy egy szebb, rendezettebb helyszínen fogadhatjuk a résztvevőket.”

A TEDx konferenciák egyedülállóak abban, hogy az innovatív ötleteket miként lehet közérthetően, minél tágabb körben ismertté tenni. Mindenik rendezvény fókuszában egy jobb világ, egy élhetőbb jövő áll, naná, hogy kíváncsiak vagyunk arra, hogy a meghívott előadóknak mi a víziójuk erről. Viszlát a helyszínen! 

Kiemelt kép: Előkészületek /TEDx Udvarhely Facebook