Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 6 perc 39 másodperc

Egyelőre tizenegy előadóról tudjuk, hogy biztosan itt lesz nálunk a második TEDx Udvarhelyen. Szeptember jól fog indulni, a gyerekek iskolába mennek, a felnőttek konferenciáznak… Igaz, szeptember 10. szombat, nem baj.

A TED (avagy: Technology, Entertainment, Design – értsd: Technológia, Szórakoztatás, Formatervezés) egy nonprofit szervezet konferenciasorozata, mely napjainkban már globális rendezvénysorozattá vált, és terjesztésre érdemes innovatív, kreatív gondolatok szellemében kerül rá sor évente. Az x a TED-en meg azt jelenti, hogy a szervezési licenszet az egyesült államokbeli, kaliforniai szervezettől megszerezte a helyi szervező, tehát önálló konferencia megtartására kapott engedélyt bizonyos kötött szabályok, feltételek mellett.

Ez tehát ennek a kicsi városnak, mint Székelyudvarhely, megvan, azaz a Harghita Business Center vonzáskörében egyfajta csoportosulásnak, a szervezőknek, ugyanis közpénzt erre költeni nem lehet, mondhatni, nem a pénzről szól, bár a szállás-étkezés-utazás költségét mégiscsak biztosítani kell az előadóknak, akik mindeközben ingyen adják az ötleteket, vagy ha úgy tetszik,

tágítják a tudatot, szélesítik az ismereteinket olyan formában, ahogyan a tankönyvekben nem szokás.

Tavaly szeptemberben is került annyi jóakaró, támogató, hogy egy nívós konferenciát hozzon tető alá az udvarhelyi inkubátorház, remélik a szervezők, hogy ez idén is hasonlóképpen alakul. 

Szakács-Paál István, a HBC vezetője, Pálfi Kinga szervező, akinek már van TED-es tapasztalata, Bíró Barna Botond, az inkubátorház igazgatótanácsának elnöke és Berkeczi Zsolt, a ház kommunikációs munkatársa avattak be a részletekbe ma délelőtt.   

Ötletek egy jobb világért

Nem kérdés, hogy az inkubátorház szívügyének tekinti azt a szellemiséget, azt az elvet, amit a TEDx-es események magukkal hoznak, ennek megfelelően Bíró Barna Botond is támogatta, hogy a helyi rendezvény az inkubátorházon keresztül fusson, magyarázta a felvezetőben Szakács-Paál István.

Bíró Barna Botond vette át innen a szót, és miközben örömének adott hangot, hogy Székelyudvarhely egy ilyen volumenű dologban élen jár, és a közösség nyitottságáról tanúskodik ez az esemény, azt mondta, ez valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy a székelyudvarhelyieket igencsak érdekli, milyen lesz a jövő, milyen hatást gyakorol a környezetünk ránk, és hogyan tudunk mi ebben a környezetben kiegyensúlyozottabb életet élni. Nem tudom, mennyire vagyunk mi nyitottabbak és kiváncsibbak a világra, mint mások, de az borítékolható, hogy az a száz jegy, ami a szeptember 10-i TEDx Udvarhelyre belépést biztosít, pillanatok alatt el fog kelni.

Soha nem volt aktuálisabb a téma,

a második udvarhelyi TEDx mottója, az Ötletek egy jobb világért, mondta Bíró Barna Botond, lásd a háborút, az inflációt, és azt gyanítja, mondta végül, hogy az európai, de a székelyföldi közösségek is a jelen lévő, negatív változások miatt kénytelenek lesznek a megszokott életminőségről  lemondani. Ezért is fontos, hogy tudjuk, hogyan reagáljunk ezekre a külső hatásokra, hogyan vegyük az akadályokat. 

Mire jók a keretek?

Marosvásárhelyen volt már TEDx, de a szűk Székelyföldet tekintve az udvarhelyi az első, és ez Pálfi Kingának is köszönhető. Szabályok vonatkoznak erre a típusú konferenciára, kezdve az esemény arculati elemeinek használatától az előadásokig, tartalmáig, azok profi rögzítéséig. Az ötlet, a tematika még a háború előtt pattant ki a fejekből, mondta Kinga, és ugyebár, eléggé telibe találták a dolgot. Érdekes egyébként, hogy nem azok az előadók, szakemberek, tudósok tartanak előadást egy ilyen konferencián, akik felkent papjai valamely tudományágnak, bár ez nem hátrány, hanem azok, akik megkerülhetetlenek egy-egy témában. Akik tudnak más perspektívát mutatni adott helyzetre,

akik amiatt, hogy másképpen van huzalozva az agyuk, az átlagtól eltérő módon gondolkodnak valamiről. 

Tizenhárom-tizennyolc előadó fér bele egy TED-be, hetvenhat név merült fel az ötletelés során, de a közösségi média népét kérdezve olyan személy is felkerült a meghívottak listájára, aki most ősszel előadást fog tartani, tudtuk meg Berkeczi Zsolttól. Azonban tizenegy név bombabiztos, és reméljük, a koronavírus-hullám nem fog akkorákat verni szeptemberben, hogy szétzilálja a már kész lajstromot.

Elsőre és másodikra is kihagyhatatlan 2022-ben Raed Arafat, a SMURD alapítója, egészségügyi miniszter. Itt lesz Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány vezetője, Erőss Zsolt hegymászó özvegye, Alin Vaida, a Jazz in the Park, kolozsvári székhelyű nemzetközi dzsesszfesztivál igazgatója, továbbá Detre Örs Hunor, fizikus, csillagász, aki történelmet írt a James Webb-űrtávcsövet fejlesztő csapat vezető tudósaként. A formabontó Dietmar Dahmen a következő, de jelen lesz Novák Károly Eduárd paralimpikon, ifjúsági és sportminiszter, akit nem kell bemutatni, illetve Pető Mária fizikus, aki sepsiszentgyörgyi tanárként példakép a maga nemében. Isztojka Máté szentábrahámi fiatal egyetemista is rendkívüli személyiség, akárcsak Korpádi Péter vegán mentor, de csupa vagányság Nyáry Luca író, slammer és aktivista, Nyáry Krisztián író lánya, akinek ha egy bejegyzését, írását olvassuk is el, biztosan hosszan fogunk emlékezni még rá. Ők mind velünk lesznek, akárcsak a sort záró Cristian Tabără újságíró, műsorvezető is, a hely és a magyar közösség avatott ismerője. 

Egyelőre szépen alakul a névsor, még négy-öt név kerül fel rá szeptemberig. Ezúttal is három nyelven futnak majd az előadások, fordítóra, tolmácsra igény szerint lesz lehetőség. A jegy ára még képlékeny, de akinek ez az infó fontos: tavaly száz lej volt, és ez idén sem lesz hű de milyen sokkal több (alapvetően száz dollárnál nem lehet magasabb az ár, s ez is szabály). Egyébként a jegyvásárlás egy hónappal a rendezvény előtt, augusztus 10. körül indul.

Mi a tudomány?

A tudomány művészet… A tudomány az okos emberek tudománya, az ismeretlen feltárása… A tudomány a világűr… A tudomány munka és én sokat dolgozom – hát igen, mondja a Tudósok nevű zenekar világhíres opuszában, de nem, nem a Tudósok fogja zárni az udvarhelyi TEDx-et, de valami zene csak lesz, ez már biztos. 

Fotó: Fülöp Attila

TEDx Udvarhely ősszel – Ez még messze van, de nem annyira