Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Volt miért hálát adni Székelyderzsben

Mint Erdély-szerte minden unitárius egyházközségben, Székelyderzsben is az őszi hálaadás ünnepét ülték vasárnap. Az úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet, illetve kulturális programok mellett helyi termékek vására...
Becsült olvasási idő: 12 perc 39 másodperc

Jó volt udvarhelyinek lenni a hétvégén. Rendkívüli történeteket hallhattunk nagyszerű emberektől, okos és humoros, megható és felemelő gondolatokat. Élni jó. Felelősséget vállalva, lehetőségeinket kihasználva élni még jobb. Ez volt a második TedxUdvarhely.  

Megmutatni a közösségnek, az udvarhelyi közönségnek, hogy van mit és van, amiért dolgozni, ennek alapja, hogy van felvevő közeg Székelyudvarhelyen – eképpen köszönt be Szakács Paál István, a Harghita Business Center vezetője a második TEDxUdvarhely rendezvényén.

Egy céltudatos, aktívan kommunikáló, igényes közönség elvárásainak kellett megfelelnie a szervező csapatnak: igyekeztek úgy összeválogatni a meghívott előadókat, hogy mindannyian olyan saját történettel, tapasztalati háttérrel rendelkezzenek, ami alkalmas arra, hogy gondolati világunk határait tágítani tudja, fogalmazott az intézményvezető.

Sajnos Novák Ede paralimpikon, sportminiszter, illetve Nyáry Luca is visszamondani kényszerült a részvételt, a jelenlévő tizenkét előadó előtt viszont

emeljük kalapunkat.

Ötletek egy jobb világért: ehhez a mottóhoz olyan előadókat nyert meg magának a helyi csapat (sokuk az adminisztratív hátteret biztosító inkubátorház kötelékében dolgozik vagy dolgozott), akiknek életútja inspiráló, akik tehetségükkel, kitartásukkal, vagy épp emberségükkel mutatják, hogyan érdemes élni, akik hiteles példaképek lehetnek számunkra. 

Három blokkba szerveződtek a beszédek, négy-négy előadó és a szünetek előtt pedig egy-egy performansz tarkította a programot. A Székelyföldi Filharmónia vonósai és Albert Orsolya, a Tomcsa Sándor Színház színésze egy-egy minielőadással (telitalálat volt!), végül pedig a Funkorporation egy vagány koncerttel örvendeztette meg a közönséget. Örültünk, kacagtunk, sőt, társalogni is sikerült a jó ételek fölött és mellett. Profi volt az egész: a kávéztatás (a víz se fogyott ki), a hangosítás, a színpadkép, az arca a rendezvénynek, az enni és innivalók, nyalánkságok. És tegyem hozzá, a hallgatóság is piros pontot érdemel. 

Az első blokk a következő nagyágyúkat sorakoztatta fel: Dr. Raed Arafat palesztin orvos, a SMURD megalapítója, belügyminisztériumi államtitkár, Dr. Kovács Katalin, a Mensa HungarIQa elnöke, Alin Vaida, a Jazz in the Park kolozsvári fesztivál elnöke, Dr. Pető Mária fizikus, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára, CanSat űrkutatási program felkészítője, a székelyudvarhelyi születésű Ferenczy Orsolya operaénekes. Nehéz dolga lenne az olvasónak, ha mind leírnám, ami elhangzott. Viszont engedjétek meg, hogy az építő gondolatokat megosszam, mert ettől volt ez a rendezvény az, ami. 

Az ésszerűtlenség dicsérete

Itt van például Dr. Raed Arafat, aki a SMURD indulása körüli, a szakma és az értelmetlen protokollok miatti akadályokat úgy hárította el, hogy nem lehúzta a függönyt, hanem más, éppen adódó lehetőségeket ragadt meg, legyenek bár azok opportunisták. Ez volt a megoldás arra, hogy országszerte minden helységben működjön SMURD-egység. Bevállalni a kudarcot is, a kritikát is, ha az segít az ügynek, ezt tette ő, mondja.

Aztán úgy búcsúzott, hogy legyünk kitartók és ésszerűtlenek. Miért az utóbbi? Az ésszerű szabály szerinti, abból pedig nem szoktak rendhagyó dolgok születni. 

Mensa HungarIQa: okos emberek szervezete,

mely ugye, okos, magas intelligencia-hányadossal rendelkező embereket gyűjt össze világszerte, így Magyarországon is. Itt végre nem fogja többé outsidernek éreznie magát, aki korábban ebbe a skatulyába kényszerült. Dr. Kovács Katalin elnöknek volt számomra egy igen tetsző megállapítása arra, milyenek vagyunk (mert úgy tudjuk, vannak a reál és a humán beállítottságúak): kétféle ember van, aki kategorizál, és aki nem…   

Te okos vagy, miért csinálod ezt?

– kérdezte Alin Vaidát a családja, mikor végre részletbemenően elmesélte, mi a Jazz in The Park… Megosztotta a társadalmat a járvány, és Vaida szerint az a feladatunk, össznépileg, hogy beszéljünk az elmúlt időszakról, analizáljuk, és ebből építsük újra magunkat mint közösség. A Jazz in the Park fesztivál egy ilyen kezdeményezés, ahol a csapatban dolgozás, a közös gondolkodás és közös feladatvállalás egyúttal közösségépítő is, mindegy, hogy éppen a kultúra címszó alatt történik. Vagy pont azért. 

Ferenczy Orsolya és Pető Mária azok, akik az egyén fejlődését a tudomány, avagy a művészet segítségével érik el. Előző az ismeretlen feltárásával, utóbbi a zene, az éneklés, az önkifejezés eszközével tanít kapcsolódni.   

A második blokkban Sterczer Hilda alapítványvezetőt, Korpádi Péter vegán mentort, Vékás Katalint, illetve Cristian Tabără újságírót, televíziós műsorvezetőt hallhattuk. 

Megtalált engem a kihívás

mondta a Hópárduc, Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda. Az első nyolcezres megmászása előtt úgy mantrázott magának: jutok, ameddig jutok. Mikor több magashegyi siker is volt már a tarsolyban, Zsolt elvesztésével kellett megbirkózni. Tudta, hogy mit kell a hátizsákból lepakolnia, és mit fog továbbvinni: ebből lett egy másfajta kihívás, a Hópárduc Alapítvány, azaz fejlesztő falmászás gyermekeknek. Miért a falmászás: mert mentálisan sokat ad, mert a mozgás alapozza meg a kognitív funkciókat, a mászástechnika elsajátításával fejlődik a gondolkodás is. Nyolc éve már, hogy ezt végzi szakemberek segítségével, több száz gyerekkel együtt. Ez az új hegycsúcsa Sterczer Hildának.  

„Minden vegán mögött van egy csalódott nagymama”

Korpádi Péter vegán mentor szerint betegebb és kövérebb a társadalom, mint bármikor az emberiség történelmében. A célja, önmaga fejlesztésén túl, erősebb ökoszisztémát hagyni a következő generációnak. Kezdetben vegetarianizmussal kísérletezett, és kiderült számára, hogy a hús kiikszelésével az élete minősége megváltozott. A növényi táplálkozás volt a következő lépcsőfok, s bár rázós volt az út, és próbának indult, úgy is maradt.

Minden vegán mögött van egy csalódott nagymama – mondta, de a nyolcéves történet már finomodott, az elfogadás beköszöntött a családba. Akinek bringával 300 kilométer per nap a teljesítménye, annak tán lehet hinni. Igaz, fiatal a mester. 

Legyél ott!

Az udvarhelyi Vékás Katalint több mint tíz éve diagnosztizálták daganatos betegséggel, és hogy velünk lehetett, ezért is hálás. Légy vele, a beteggel, azzal, akinek baja van, ajánlja. Beszéljünk magunkról, ami a lelkünkben kavarog, mert az a mentalitás, hogy ha változik, szólok, nagyon téves út. Rengeteg tabuval küszködünk, pedig muszáj ezekkel leszámolni. Őszintén, szeretettel kommunikáljunk, mondta, és akarjuk tudni, hogy mire van a másiknak a szüksége. Te legyél ott, hogy amikor a másik megnyílna, beszélne, fogadhasd.

Az egyensúly, amire szükségünk van

Magyar felmenőkkel, a románt akcentussal beszélve, Nagyvárad mellől Bukarestig menni, hogy dolgozhass, senkinek nem lenne könnyű. Talán még ma sem. Az érdekesség Cristi Tabără esetében, hogy őt románként tartjuk számon, pedig úgy van a dolog, ahogy leírtam, ráadásul magyarul üdvözölt bennünket és magyarul búcsúzott. Megható volt. Ahogyan minden mondata szívhez szólt. 

Cristian Tabără

Onnan indított, hogy ez a kettősség, ez a dilemma miként határozta meg az életét. Az önmeghatározás a televíziós karrierje kezdetén is kérdőjelként ott villódzott a homloktérben, ráadásul volt egy fizikai adottsága is, szóval, eléggé komplikálódott a helyzet, magyarázta a közönség derülése közepette. Elég sok helyzetben kipróbálta magát ez az ember, rádiókban és televíziós társaságoknál vezetett műsorokat, háborús helyszíneken fordult meg, tudósított, talk-show-k meghívottja, vezetője volt és ma is az, blogolt, vlogolt stb., és látott rettenetes körülmények között élőket, és sok jó mellett szomorú életeket is számolatlan.

Nincsenek csendes időszakok, mondja, bármennyire szeretnénk, nézzük akár az egyént, a szűkebb-tágabb közösséget, mindig van valahol valami, ami többé-kevésbé feszültséggel teli. Nem vezet sehová tagadásban élni, helyette elemezzük a helyzetet és hozzunk döntést, majd cselekedjünk. A kérdés az: minek függvényében, mire alapozva tesszük mindezt. Sajnos ez a nagyon nehéz. 

Egyesek szerint a normalitás lenne a viszonyítási pont. A norma, ami a szabály lenne eredeti értelmezésben, csakhogy minden közösségnek sajátos normái lehetnek.

Cristi Tabără szerint a természeteshez kellene talán nyúlnunk.

Úgy venni dolgokat, ahogy azok vannak, a maguk természtességében, mert ez objektíven értelmezhető, a fa, mindenki számára fa, a hegy pedig nem tenger. Egy olyan viszonyítási pont, ami egyensúlyt teremthet körülöttünk, bennünk. Persze,

hajlamosak vagyunk a megoldáskeresésben olyasmire vágyni, ami világrengető, körmönfont, ahelyett, hogy csupán az egyszerűnél maradnánk.

Amikor viszonyítási pontokat keresünk, a megtaláltak sem biztos, hogy jó szándékkal kerültek kinyilatkoztatásra, lehet mögöttük rejtett érdek. De mindent egybevetve, a természetestől eltérve, a normalitás nevében érveket felsorakoztatni előbb-utóbb zsákutca. Tehát a feladatunk az lenne, hogy amennyire lehet, a legjobb tudásunk szerint a leghelyesebben vigyük az életünket, és eszerint építhetünk egy olyan világot, amiben elégedettek lehetünk, mindamellett, hogy mindig marad, amit jobbá lehet tenni. Mindig marad olyan, ami kiegészíthető, amiről esetleg le kell mondani, amitől egy lépést hátra kell lépni. Jó szándék és a belátás is az egyensúly megtalálásának a része. Én az egyesúlyra és a párbeszédre esküszöm. Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy én itt lehettem, hogy románul is, magyarul is ugyanúgy tudtam önökkel beszélni, nagyon köszönöm – milyen szép zárás ez! Hatalmas, hosszan tartó tapssal köszönte meg a közönség Cristian Tabără előadását. 

A harmadik blokkban találtuk Detre Örs Hunor fizikust, csillagászt, Isztojka Máté néprajzost, és Haáz Sándor zenetanárt, karvezetőt.  

A banális hibák hogyan vezettek elképesztő felfedezésekhez

Ez a cím is találóan összefoglalhatta volna Detre Örs Hunor előadását. A James Webb-űrtávcső végül is egy álom megvalósulása, a hibákból levont tanulságok és a gondoljunk egy nagyot metaforája.

Persze, a Webb-űrteleszkóp fejlesztő csapatában lenni több annál, hogy jókat tudunk fantáziálni egy olyan szerkezetről, amely a világűrben felvételeket készít, és amiből majd levonjuk a következtetéseket mindenki okulására. Summázatként mondható, álmodni kell, mert sosem lehet tudni, mi lesz belőle. 

Zavaró pozitív diszkrimináció

Cigány, ez diszkrimináló lehet, de egy cigánynak a saját identitásával járó megkülönböztetés, a pozitív diszkrimináció is zavarba ejtő. Isztojka Máté javasolja, hogy a sztereotípiák helyett a személyes tapasztalatra hagyatkozzunk. 

Ne teljen el zeneóra éneklés nélkül

Hab volt a tortán Haáz Sándor eseményzáró előadása, melynek során a Szentegyházi Filharmónia születése, életben tartása bontakozott ki.

Itt jöttem rá a lényegre. Bár nem mondták ki sokan, összefűztem kimondatlanul is, hogy mit jelent a jelmondat, az Ötletek egy jobb világért: lehetünk mi egy csoport, egy közösség, ha olyan dolgokat teszünk, amitől legalább mi jól érezzük magunkat, de aminek megvan az a képessége, hogy másokat is befolyásoljon. Ha sikerült ilyet létrehozni, ha mindenkit nem is, de egy maroknyi, több tíz, száz, ezer ember életének minőségét jobbá tettük, akkor nem dolgoztunk hiába. 

Nem véltelenül pedagódus

Haáz Sándor. S bár az elején szabadkozott, hogy nem tudja, felkészült-e erre az előadásra, kanyarított egy olyat, hogy énekeltünk a végén, mert – mint mondta – a jó élet letéteményese az éneklés. A Törpe daloskönyv Kis kakukkjával kakukkoltunk záróakkordként. Mindent megért!

Jövőre ismét nekifut a szervező csapat a harmadik TEDx Udvarhelynek, ezúttal más helyszínen, de ugyancsak szeptember elején. Szurkolunk, hogy összejöjjön! 

Kiemelt képen Haáz Sándor /fotó: Lőrincz L. Lajos. További képek: TEDxUdvarhely Facebook-oldala

TedxUdvarhely: Élni jó. Tudatosan még jobb