Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 41 másodperc

Hargita Megye Tanácsánál 9000 lejt sikerült pályáznia az Agyagfalvi Ifjúsági Klub Egyesületnek. Ebből, 1000 lej önrésszel megtoldva, székely csizmákat vásároltak, a hagyományos őszi szüreti bálon pedig már az új csizmákban ropták a táncot a fiatalok.

Az egyesület 2020 végén alakult, és a vezetőség már 2021-ben megragadta az alkalmat, hogy pályázat útján szerezzen pénzt az ifjúsági szervezetnek.

Tavaly szintén két nyertes pályázatot tudhattak magukénak, egyik támogatás ugyancsak a megyei tanácsnak köszönhető, a másik pedig a Communitas Alapítványnak. Felbuzdulva a sikereken, idén már öt sikeres pályázattal számolnak, négyet újból Hargita Megye Tanácsa támogatott, összesen 23 500 lej értékben: az agyagfalvi kulturális turizmus fejlesztését szolgáló, fiataloknak szánt történelmi programokra 5000 lejt kaptak, egyetemlátogatásra és pályaorientációra 4000, szakmai tapasztalatcserére 5500, a székely csizmák beszerzésére pedig 9000 lejt. Ötödik projektjüket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

– A következő évben szeretnénk még több forrást szerezni, hisz

elsőszámú célunk a helyi fiatalok segítése

annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzék meg, döntéseik meghozatala előtt megismerjék a választási lehetőségeket. Itt leginkább a továbbtanulási esélyeiket ismerhetik meg, de ezen túl a munkavállalási lehetőségek felmérése is fontos pályaorientációs előadások segítségével, melyeknek célja, hogy a fiatalok úgy válasszanak szakmát, hogy figyelembe veszik a jövőbeni munkaerőpiaci elvárásokat – mondta el Istok Róbert bögözi alpolgármester, az ifjúsági egyesület elnöke.

Fotók: Fülöp Lóránt

Tízezer lejre vásároltak székely csizmákat