Szász Csaba
Szász Csaba
„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé, mielőtt az idő vasfoga elszáll felettünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretfurdalásunk!"

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 57 másodperc

Újabb győzelmet aratott a Vasas Femina; a vasárnapi, Székelyudvarhelyen rendezett bajnokin egy kapott gól ellenében féltucatnyi találatot szerzett a resicabányai székhelyű Banat Girls ellen. Négy forduló után hibátlan az udvarhelyi lányok mérlege, de az igazán erős ellenfelek csak ezután jönnek.

Továbbra sem tud hibázni a hazai labdarúgó női 1. Ligában szereplő székelyudvarhelyi Vasas Femina csapata. Négy mérkőzés, ugyanannyi győzelem, 18 rúgott gól, vagyis 4,5 gól mérkőzésenként, remek teljesítmény egy olyan együttestől, amely a nyári szünetben komoly fiatalításon esett át, miután a távozó alapemberek okozta hiányt az ifjúsági csapatból felhozott játékosokkal kellett felpótolni.

Az egy 16 és három 17 éves játékost is kezdőcsapatában tudó Vasas magabiztosan kezdte a vasárnapi találkozót, és a legfiatalabb játékosa, Horváth Anita révén már a 13. percben megszerezte a vezetést. A szórványosan, de veszélyesen támadó Banat Girls erre még tudott válaszolni, a 26. percben sikerült kiegyenlíteniük. Vágó Attila tanítványai azonban nem adták fel, továbbra is uralták a találkozót. A döntő pillanat a 42. percben jött el, amikor a vendégek védője a második sárgája után „bepirosodott” emberhátrányban hagyta csapatát. Két perccel később a Vasas-lányok gólra váltották az emberelőnyt, így hazai előnynél mentek pihenni a csapatok.

A második játékrészt is a Vasas kezdte jobban, több támadást követően a 49. percben Mitri Ritát csak szabálytalanul tudták megállítani a 16-oson belül, a büntetőt Kis Anita értékesítette. Innen már megállíthatatlan volt a Vasas, az 56. percben Mitri Rita, három perccel később a félidőben beállt Kajtár Linda, majd a 67. percben Orbán Aranka is bevette a bánságiak kapuját.

A vendégek csak egyszer voltak veszélyesek, ám nem sikerült betalálniuk, igaz, ehhez kellett az udvarhelyi kapus, Sándor Barbara remek bravúrja is. A hajrában növelhették volna előnyüket a hazaiak, egy esetben a kapufán csattant a labda.

„Nem vitás, hogy remek teljesítmény ez a négy győzelem, bár reálisan nézve verhető csapatokkal játszottunk, két újonc és két olyan együttes volt az ellenfelünk, amely gyengébb játékerőt képvisel. Igazából csak most jönnek azok az ellenfelek, akik ellen fel kell kötni azt a bizonyos gatyát” – értékelt Vágó Attila vezetőedző.

A Vasas Femina legközelebb október 3-án játszik, vasárnap 11 órától az aradi Piros Security csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Női labdarúgó 1. Liga, 4. forduló

Vasas Femina – Banat Girls 6–1 (2–1)

Vasas Femina: Sándor – Egyed, Kis, Szász (Hodor 57.), Molnár, Benő, Orbán (Godra Anett), Mitri, Horváth (Kajtár 45.), Balázs

Edző: Vágó Attila

Gólszerzők: Horváth Anita (13.), Szász Brigitta (44.), Kis Anita (49. – büntetőből), Mitri Rita (56.), Kajtár Linda (59.), Orbán Aranka (67.), illetve Muntean Paula (26.)

Fotók: Szász Csaba

Továbbra is hibátlan a Vasas