Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 54 másodperc

A járványhelyzet miatt tavalyról elmaradt Trianon 100. című, évfordulós kiállítást nyitották meg október 13-án a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium első emeleti folyosóján.

Sashalmi-Fekete Tamás, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője a református iskolában, diákok és tanárok jelenlétben nyitotta meg az emlékkiállítást. Amint elmondta: a kiállított anyag az intézet Trianon 100. vándortárlata, amelynek célja rendhagyó módon bemutatni a történelmi Magyarország felbomlását.

– Ezerszáz éven át a magyar politikai vezető szerepet betöltő nép volt Közép-Európában, remélhetőleg láthatjuk ennek feltámadását az elmúlt évtizedben. Rendhagyó módon mutat be a tárlat olyan kordokumentumokat, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásához vezettek, illetve olyan ritkaságszámba menő, katonai fotók is fellelhetők itt, amelyek magángyűjteményből származnak.

Innen a gimibe megy a kiállítás

A kiállítás időrendben ismerteti a történelmi folyamatot, ami ahhoz vezetett, hogy jelenleg nem egy nagy Magyarország van, hanem különböző utódállamok a régi királyság helyén – mondta a történész. Amint fogalmazott, nehéz dolga volt a Magyarságkutató Intézet munkatársainak, hisz sok képpel, kevés szöveggel tömören kellett összefoglalniuk a kiállítás lényegét, amiből 

kitűnik a helytállás, a hazaszeretet, a becsület és az, hogy soha nem adtuk föl, ezért vagyunk még itt a Kárpát-medencében, ezért tanulhatunk magyarul.

– Rendhagyó történelemórákkal igyekszünk érthetővé, „fogyaszthatóvá” tenni az amúgy is nagyon jó tárlatot, amely innen egy-két hónap múlva a Tamási Áron Gimnáziumba, majd a Művelődési Házba kerül. Fontos mondanivalója, hogy összetartozunk, és van közös jövőnk – fogalmazott Sashalmi-Fekete Tamás.

A megnyitóra ünnepi előadással készült az iskola kórusa.

Trianon 100. a Refiben – Összetartozunk, és van közös jövőnk