Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 20 másodperc

Geszti Péter, Hobó és a Honeybeast – ezek a húzónevek villognak egyelőre az idei Udvarhely Napok mögött-előtt, erre pedig június 23–26. között kerül sor. Ezt a dátumot kell megjegyezni, ugyanis ezentúl minden évben ebben az időpontban tartják a rendezvényt, ami egy 1633-as, június 26-i helytörténeti eseményre emlékeztet.

Ez egy szimbolikus esemény is, mindazonáltal 389 évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi katolikus és református felekezet közösségei a békés együttélésben egyeztek meg. Gálfi Árpád polgármester a mai sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy azért alkalmas ez az időpont az ünnepre, mert ekkorra véget érnek az érettségi vizsgák, így a diákok is részt vehetnek a városnapokon. 

Generációkat összekapcsoló zenei kínálattal, konferenciákkal, vásárral, több helyszínnel bővül idén az Udvarhely Napok, melynek főszervezője a Művelődési Ház, mondta Pálfi Kinga alpolgármester. Ugyanakkor

kicsit másabb rendezvényre készülnek, nemcsak a bulié lesz a főszerep,

bár A zene évében járunk, több szellemi tartalmat kívánnak az eseménybe sűríteni. Természetesnek vesszük már, hogy a helyi kulturális intézmények partnerei az Udvarhely Napoknak, és programkínálatukkal gazdagítják a rendezvényt, sőt a civilszervezetek és az UFF mellett most a Hargita Business Center (HBC) is erre az időpontra szervezi éves konferenciáját. 

„Figyelembe véve, amit a városi kulturális stratégia előír és valamilyen szinten irányt mutat nekünk,

szeretnénk összekapcsolni azokat a szellemi erőforrásokat és nemcsak ezt, tudást, kreativitást és adott esetben eltérő nézőpontokat is, amiket az adott intézmények képviselnek.

Ezt szeretnénk összerakni úgy, hogy egy különlegesebb, színesebb, mindenkihez szóló rendezvénynek örvendhessünk” – fogalmazott az alpolgármester. 

A Nagyszínpad, illetve az események fő helyszíne a városi park, a Sétatér és a minifocipálya lesz, a Sportcsarnok, a városháza udvara, a József Attila utca, a Bethlen negyedi park, de konferenciájával a Haáz Rezső Múzeum, illetve az Inkubátorház is kimozdít a gyűjtőpontokról. 

2019-hez képest félmillió lejnél valamivel nagyobb költségvetésből jön össze

a csütörtöki popzenei kínálat Geszti Péterrel és a Honeybeasttel, pénteken Hobóval és zenekarával, szombaton az alternatív zenei blokkban a Kaukázus és az Anima Sound System zenekarokkal, vasárnap pedig a Székelyföldi Filharmóniával. Utóbbi azért is kiemelten fontos, mert nem volt példa még arra itt, hogy szabadtéren lehessen csemegézni mai modern és filmzenéből a filharmonikusokkal, tette hozzá Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója. Lujza Zan is fellép, de innen elszármazott művészek is megtisztelnek, lásd Cári Tibor zongoraművész és zeneszerző, valamint Beke István gitárművész is. 

Az elmúlt évad terméséből kínál programot az Udvarhely Néptáncműhely, és ugyan a Világszép Nádszálkisasszonyt már sokan látták, talán a szélesebb közönségnek is élmény lesz majd, mondta Orendi István, a Táncműhely vezetője. A népszerű esti táncházak nem maradnak el, ahogy a kézműves foglalkozások sem. 

Visszatérve a rendezvényt meghatározó dátumhoz, a múzeum egy erre épülő konferenciára készül, illetve a Múzeumok Éjszakája is ekkor zajlik majd. Az idei HBC-konferencia témája az eladás, és mivel mindegyre van új szemlélet, van, hová fejlődni, így ezen az eseményen mindenről szó lesz, ami a témakörbe tartozik, tehát brand, marketing, kommunikáció és üzletkötés, sorolta Szakács-Paál István, az inkubátorház igazgatója. Hozzátette:

lesz természetesen kapcsolatteremtés, őszinteség és humor is.

Geszti Péterről például tudni kell, hogy nemcsak showman, de egy marketingügynökséget is vezet, a konferencián ő is tart előadást. A Küküllő Szálloda újonnan nyíló rooftop terasza például jó helyszín lesz kapcsolatépítésre, és a zene innen sem fog elmaradni.

Ugyan az Udvarhely Napok programkínálata még alakulóban, biztos lesz kézműves vásár a Sétatéren, világ- és népzenei előadások, gyermeknek, fiatalnak, felnőttnek izgalmas programpontok, egyszóval: egy kis kultúra, remélhetőleg, nagykanállal.

Fotó: Lőrincz Csaba

Udvarhely Napok: felfrissülve dobbant el újra