Nagy Noémi Kriszta
Nagy Noémi Kriszta
"Ugye vagyok, aki leszek, ugye leszek, ami marad?" Hiperkarma

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 50 másodperc

Párhuzamosan két helyszínen zajlik a héten a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál, amelynek egyik helyszíne a mi városunk, Székelyudvarhely, a másik pedig Marosvásárhely. A zene évében járunk…

A Harmonia Cordis Egyesület 2007-ben alakult, főként komolyzenei és kulturális események szervezésére hivatott civil szervezet. Tagjai rendezik Románia legnagyobb nemzetközi klasszikusgitár-fesztiválját: a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált, illetve két kisebb fesztivált is: 2016 óta minden májusban Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált, illetve 2011 óta a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat, amelynek Kolozsvár ad otthont minden év decemberében.

Beke István Ferenc gitárművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatója, számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Az egyesület elnökeként évek óta szervez gitárfesztiválokat, az ő nevéhez köthető ez a mostani is, és neki köszönhető, hogy Udvarhelyen egyre több világhírű gitárművész megfordul. Ezen a héten is tizenhét fellépőre számíthatunk a fesztivál során,

a hazai nevek mellett magyarországi, francia, olasz és spanyol művészek muzsikáját hallhatjuk.

Minden nap más stílusra hangolódhatunk: flamenco, klasszikus, argentin zene, gypsy jazz (gypsy swing), illetve fingerstyle – ígérik a szervezők. Részletes műsort a http://harmoniacordis.org/ oldalon találunk, illetve a rendezvény közösségi oldalán. 

Péntek estével bezárólag a koncertek 18 órától kezdődnek a Művelődési Házban. Ugyanebben az időben Marosvásárhelyen is zajlik a fesztivál illusztris művészekkel egészen augusztus 14-éig, eddig a Kultúrpalotában volt hallható, holnaptól pedig a marosvásárhelyi várban lesz a muzsikálás 19 órától. Szombaton a közismert Jon Gomm, vasárnap a világhírű Al Di Meola örvendezteti meg a közönséget. 

Kiemelt képünk illusztráció: pixabay.com

Udvarhelytől Vásárhelyig, flamencótól gypsy jazzig minden!