Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 7 perc 27 másodperc

Nyolc bemutatóra készül a következő évadban a Tomcsa Sándor Színház társulata, ráadásul ősszel ismét megszervezik a dráMA kortárs színházi találkozót Új formák kellenek mottóval. A nézők több változásra is számíthatnak, ugyanis módosították a bérletrendszert, illetve elérhetővé teszik az online jegyvásárlást. A társulat két színésznővel és a művészeti vezetővel válik kevesebbé, de mindez nem befolyásolja a következő évadot, tudatták ma a színháztól.

A koronavírus miatt elmaradt előadásokat még ebben az évadban pótolták, így ősszel tiszta lappal kezdődhet a Tomcsa Sándor Színház 2022/2023-as évada. Nagy Pál igazgató és Dálnoky Réka, leköszönő művészeti vezető ma sajtótájékoztatón ismertette a színház következő évadjának műsorkínálatát, illetve a változtatásokat, amelyek a következő szezonban lépnek érvénybe. A változások a társulat és a repertoár összetételét egyaránt érintik. 

Új évad, teljes évad

Az igazgató hangsúlyozta, hogy rendkívül gazdag és tartalmas évad elé nézünk. Továbbra is fontos szempont, hogy minden korosztálynak megfelelő műsort tudjanak ajánlani. A színesség és változatosság szintén irányadó, hisz a tervezett nyolc bemutató között szerepelnek kortárs, klasszikus, illetve kísérleti jellegű színházi produkciók is. Ősszel Fincziski Andrea Kondi című egyéni műsorának próbái nyitják az évadot. Az előadás a színésznő személyes élményei alapján születik meg Kató Zsolt rendezésében. Ugyanakkor készül egy Afterparty című stúdióelőadás is Andrew Hefler rendezővel. Az improvizációra specializálódott rendező neve nem idegen, korábban tartott már workshopot az udvarhelyi társulatnak. A soron következő bemutató decemberben esedékes, amely egyben a szilveszteri előadása is lesz a színháznak. Az Operett címet viselő zenés műsor dalait Boros Csaba kimondottan az udvarhelyi színészek hangjára és képességeire szabva komponálja. Az előadást Szilvay Máté viszi nagyszínpadra. A társulat az új évet egy Anca Braduval való közös munkával kezdi. Az igazgató reményei szerint a januárban induló próbafolyamat az évad legnagyobb produkcióját eredményezi, ami nem más lesz, mint Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színházi komédiája. Ezt követően pótolják az idei évadból elmaradt Alexandru Dabija által rendezett műsort. Eugène Ionesco kevésbé ismert és játszott darabját, a Haláli nagy játékot viszik színpadra. Különlegességként, a Tamási Áron év apropóján készítik el az Ábel a rengetegben című adaptációt, az Ábel. Rengeteg. című stúdióelőadást Tóth Tündével. A nagyváradi alkotó munkájával a legutóbbi dráMA fesztiválon találkozhatott a közönség, ahol rendezésében a Tigris című darab volt látható. A klasszikus történetet újraértelmezve Kárpáti Péter drámaíró formálja újra az udvarhelyi társulat igényeire. 

Zene, vers és tánc

A színház többnyire a korábbi évekből ismert gyermekelőadásokat tartja műsoron a 2022/2023-as évadban. Lehetőség lesz még megnézni A hétszépségű királykisasszonyt, az Aranyszívű Juliskát és Az öreg király hagyatékát. Őszre terveznek egy új bemutatót, a Nyolckor a bárkán címűt Márkó Eszter rendezésében. Egy másik bemutatásra kerülő darab, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal tervezett koprodukció elsősorban az iskolásokat célozza meg. A Petőfi-Szelfi című stúdióelőadás a Petőfi-év tiszteletére jön létre. Felfrissítik ugyanakkor a Forradalom.ma kezdeményezést, amely márciusban feleleveníti az 1848 –`49-es forradalom és szabadságharc eseményeit zenével, verssel és tánccal fűszerezve. A Tóth Árpád által megálmodott produkciót már két egymás utáni évben is elhalasztották, viszont a következő idényben épp kapóra jön, hogy még mindig beleillik a Petőfi-emlékév keretébe. Emellett óriási a várólista a fiataloknak szóló #kivagyok és a Vérszirom című tantermi előadásokra, így a következő évadban ezeket szintén frissen tartják. Az igazgató szerint télen visszatér a Meghatározatlan időre című kirakatszínházi produkció, ugyanakkor műsoron marad a Száll a kakukk fészkére, mert a darabbal kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést érkezett a nézők részéről. A darab meghívást kapott Szatmárra és Csíkszeredába, ami egy újabb ok arra, hogy életben tartsák a produkciót. Hozzátette, hogy a Furcsa pár sem volt eleget játszva, tehát szintén repertoáron marad, akárcsak az Esti próba, A zöld macska, a Haramiák, a Leenane szépe és a Szerbusz!

Nagy nap a hétfő

Hétfőn, július 4-én, 21 órától kerül sor a Román Színházi Szövetség (UNITER) gálájára, amelyen színházunk is képviselteti magát. A Florin Vidamski által színpadra állított Haramiák című előadást két kategóriában díjra jelölték – a Legjobb előadás és a Legjobb díszlet kategóriákban. Ezen kívül a kirakatszínházi előadásért szintén lehet izgulni, amelyet Debüt kategóriában jelöltek az előadás látványtervének köszönhetően. Az igazgató az elmúlt évad sikerei közül kiemelte a Bukfesztet, amely egy három éve fontolgatott, a fővárosban megvalósított magyar színházi fesztivál. Az intézmény vezetője elmondta, hogy a fesztivál elérte a célját – a színház előadása olyan kritikusokat és szakmabelieket szólított meg, akiket az udvarhelyi színpadról nehéz lett volna elérni.

Mínusz három

Lemondott művészeti vezetői pozíciójáról Dálnoky Réka (alábbi képen) dramaturg, tehát a jövő évadtól kezdve már nem tagja a társulatnak. Azonban a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szeptember 19 – 25. közötti  dráMa fesztivál szervezésében még aktív szerepet vállal.

Két színésznővel is kevesebb lesz a társulat, az intézmény vezetősége nem hosszabbította meg a munkaszerződést Bekő Fóri Zenkővel és Sepsi Melindával sem. Az előbbi a vezetőség döntése miatt nem maradhat a társulatnál, utóbbi pedig Kaposváron folytatja szakmai tevékenységét. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a hiány ellenére nem alkalmaznak új színészeket. Jelenleg 38 munkatársuk van 24 posztra, s bár elmondása alapján legalább egy 45 fős társulatra lenne szükség a közönség zökkenőmentes szórakoztatásához, csapatbővítésre egyelőre nincs lehetőség. 

Tudni illik

Készül a színház új weboldala, illetve az online jegyárusítást biztosító platformja is. Módosították a bérletrendszert, szóval a két-két felnőtt bérlet más-más vendégelőadást fog tartalmazni. A vendégelőadások mellé jár mindegyik bérlethez a Tomcsa Sándor Színház két saját produkciója, ezúttal a Hat szereplő szerzőt keres és a Haláli nagy játék. A frissített programért cserébe drágább lesz a bérlet, és a jegyárak is növekednek. A bemutatóra 25 lej helyett 30 lejért váltható jegy, más előadásokra pedig 20 lej helyett 25 lejt kell fizetni. Augusztus közepén kedvezményesen lehet bérletet vásárolni, utána a teljes árat kell majd kifizetni.

Fotó: Fülöp Attila

Új évad, mínusz három ember