Kovács Eszter
Kovács Eszter
Amikor dolgozom, akkor írok, máskor – szabadidőmben – olvasok, főzök, koncertre, színházba járok, és a lehető legtöbb időt igyekszem kis családommal tölteni.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 41 másodperc

Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön tartja soros ülését, amelynek napirendjén újfent lesz beiktatás is: a Szabad Emberek Pártjának (POL) frakcióösszetétele már többször módosult, most – a legutóbbi két lemondást követően – Becze Juliánna és Réthi Enikő Kinga teheti le az esküt, és válik az önkormányzati testület tagjává.

A napirenden továbbá költségvetés-módosítás és a megüresedett szociális, illetve ifjúsági lakások bérbeadása is szerepel. Az önkormányzat dönt majd a város tulajdonában lévő erdőalapból értékesítendő faanyag kiindulási áráról, illetve a történelmi egyházak tulajdonában lévő, tanintézmények által használt ingatlanok bérleti díjáról is szó lesz, akárcsak a könyvtárépület bérleti szerződésének meghosszabbításáról is. Mint ismeretes, utóbbi ingatlannak csupán a fele képezi a város vagyonát, a másik feléért bért fizet Székelyudvarhely. 

Szerepel még a napirenden a hóeltakarítás megszervezésére vonatkozó tervezet is, illetve a sajtónak küldött összehívóból az is kiderül, hogy az Urbana Rt. és a városi kórház vezetőtanácsának összetételét is tárgyalják. Érdekesség, hogy a soros ülésre egy, a köztéri emlékművek véleményezésére létrehozandó, vegyes bizottság megalakulását is előterjesztették: a testületben az alpolgármester és a Polgármesteri Hivatal munkatársai mellett képzőművészek és építészek is helyet kapnak. 

A csütörtöki ülés reggel 9 órakor kezdődik, és élőben követhető a Polgármesteri Hivatal Facebook-oldalán.

Újabb változás az önkormányzati testületben: két nő teheti le az esküt