Szász Csaba
Szász Csaba
„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé, mielőtt az idő vasfoga elszáll felettünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretfurdalásunk!"

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 44 másodperc

Frissültek az útjelzések Székelyudvarhelyen: újrafestették az átjárókat, a biciklisávokat. A jelzések akár télen vagy ködben is segíthetik az autósokat, a kerékpárosokat már kevésbé, hisz jégen vagy hóban tilos kerékpározni.

Végéhez közelednek az útfestési munkálatok Székelyudvarhelyen, az első szakasz még szeptemberben zajlott, ezt követően szüneteltették az útjelzések és átjárók felfestését, megvárva a burkolatfelújítás befejezését. Mivel ez utóbbi kissé megcsúszott, a festéssel megbízott bögözi cég sem kezdhette hamarabb munkát. Előfordult, hogy helyenként a gázvállalat „belemart” a felújított burkolatba, de Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának közlése szerint a helyreállítás költségét teljes egészében a gázvállalat állta.

Bár

érkeztek kritikák, hogy túl későn kezdődött az utak felfestése, az udvarhelyi városháza műszaki igazgatósága szerint az országutakon is ősszel frissítik az útjelzéseket,

és ezek nem csak havas utakon, de köd esetén is nagyban segítik az autóvezetőket. Mint közölték, általában az utak középső részén olvad el leghamarabb a hó, így a középen látható fehér csík sokat segít a sofőröknek, hogy az úttest megfelelő részén tudják tartani gépkocsijukat.

Az őszi útfestési munkálatok során frissítették a biciklisávok jelzéseit is, bár a tél beálltával ez nem sokat segít a bringásokon, hiszen a 2002/195-ös számú sürgősségi kormányrendelet 2006-ban megjelent, 1391-es számú alkalmazási szabályzata szerint jeges, havas úton tilos kerékpározni.

A festési munkálatok költsége 317 400 lej plusz áfa. 

Fotó: Fülöp Attila

Újrafestve a biciklisáv. Van még kérdés?