Évek óta az Udvarhelyi Fiatal Fórummal azonosítjuk Vass Orsolyát, ő azonban az utóbbi hónapokban fokozatosan, majd múlt év végén végérvényesen átadta a stafétát. De nem unatkozik, közel sem… Átigazolt a Gyulafehérvári Caritashoz úgy, hogy közben még csak nem is lassított.

– Decemberben tisztújító közgyűlést tartott az Udvarhelyi Fiatal Fórum, ahol új elnököt választottak: kilenc év elnökség után adtad át a stafétát Toth Tímeának. Milyen volt ez az elválás?

– Az UFF-nál kétévente tartanak tisztújító közgyűlést, ez a kilenc év tehát úgy jött ki, hogy a világjárvány miatt egy évet kénytelenek voltunk halasztani az eseményt. De egyébként szinte tizennégy éve vagyok tagja a szervezetnek, tehát életem jelentős és meghatározó részében az UFF-iroda, ez a szervezet volt a legfontosabb. Ha hirtelen jön a váltás, bizonyára nagyon nehéz, ellenben ezt is jól alakította az élet vagy az események egymásutánisága. Szép fokozatossággal alakult át az életem, egyrészt a járványnak köszönhetően, hiszen a napi UFF-os pörgésből 2020-ban lelassult a mi életünk is, mint mindenki másé. Ifjúsági szervezetként majdhogynem képtelenség úgy dolgozni, hogy rendezvénystop van, kijárási tilalom és hónapokra felfüggesztik az oktatást. Az irodai csapat ugyan dolgozott online, a vezetőtanács heti rendszerességgel tartott gyűléseket, megbeszéléseket, kitaláltunk olyan eseményeket, amelyeket online megtarthattunk, de ez nem a megszokott tempó volt. Ugyancsak

mérföldkő volt, hogy tavaly februártól már a Gyulafehérvári Caritas egy projektjén dolgoztam, így az időm eleve megoszlott a két munkahely között.

Természetesen mindehhez arra is szükség volt, hogy az UFF új és alakuló csapata napi szinte átvegye a munka oroszlánrészét, én már tanácsadó, konzulens voltam, meg elvittem volna a balhét, ha véletlenül nagy baj van (nevet). Így tavaly decemberben egy kis elérzékenyülés mellett is nyugodt lélekkel tudtam visszalépni, azonban az elkövetkező két évre még szerepet vállalok a szervezet vezetőtanácsában. 

– Hogyan jött képbe a Caritas?

– Nem volt a nagy életterv része, annak ellenére, hogy tudtam, valamilyen formában a civil szféra, a rendezvényszervezés terén szeretnék dolgozni a továbbiakban, hisz ez érdekel, és úgy érzem, ehhez értek. A Gyulafehérvári Caritas álláshirdetése szembejött, és úgy döntöttem, megpróbálom. Nem fűztem nagy reményeket a sikerhez, mert

a szociális szféra nagyon specifikus, és ilyen tapasztalatom nem volt. Csupán ki akartam magam próbálni,

hiszen állásinterjúk terén kevés jártasságom volt – az UFF-nál például az önkéntesség folyományaként jött az, hogy munkatárssá váltam. De szimpatikus volt az is, hogy esetleg nem kell majd a két munkahely között szünetet tartanom, és nem feltétlenül a bevételkiesés miatt, hanem, mert az áthidaló időszakban nem éreztem volna magam hasznosnak. 

– Egy specifikus projekt vezetését vállaltad el előbb, aztán rá néhány hónapra tovább bővült a feladatköröd…

– Projektmenedzseri pozícióra jelentkeztem a Mindenki mindenkiért nevű, Norvég Alapokból finanszírozott programhoz, amelynek két év a futamideje. Ennek a célja az udvarhelyi hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatása, a tevékenység több mindent foglal magába a korai fejlesztő központ nyitásától, a szociális mosodán keresztül, a felnőtt szakmai képesítések szervezéséig.

Helyileg a Budvár Szociális Központban valósulnak meg a programok, de a Termés és az Éltetőkút utcai, illetve a szombatfalvi hátrányos helyzetű közösséggel is dolgozunk. Ezzel indult a caritasos munka, és júliustól felkértek, így elvállaltam az udvarhelyszéki regionális koordinációt is, ami már nem egy projekthez kapcsolódik, hanem a teljes udvarhelyszéki szociális gondozási tevékenységet átfogja. Lényegében adminisztrációs munka, amely abban segíti a segítő szakmában dolgozó szakembereket, hogy háborítatlanul és akadálymentesen végezhessék a dolgukat.

– Nagyon különböző az UFF-os és a mostani munkád? 

– Tény, hogy mindkettő azt feltételezi, hogy emberekkel dolgozzak, ellenben az ifjúsági szervezetnél sokkal közelebbi kapcsolatban voltam a fiatalok közösségével. A Caritasnál a munkatársakkal vagyok napi kapcsolatban, bár néha a programjaink résztvevőivel is van alkalmam találkozni. Ez óhatatlanul előfordul, és nem is célom, hogy elkerüljem az ellátottakat: egy-egy fórumon találkozunk, vagy a Budvár Szociális Központban is nagyon gyakran megfordulok. Másrészt van a dolognak egy szakmai vetülete is, hiszen ezek zárt, bizalomra alapuló közösségek, ahol nem mindig segít, ha néha fel-felbukkan egy idegen arc. 

– A Budvár központnál zajló projekt pontosan egy éve startolt. Hogyan haladtatok?

– Úgy érzem, jól haladunk, és nagyjából időben vagyunk mindennel. Január végén, február elején a felújított központ felavatását tartjuk majd, 98 százalékban készen vagyunk. Néhány eszköz még valahol a futárok és a számlázás között akadt el, tehát még nem érkezett meg mindenünk: a korai fejlesztő központ eszközei közül várunk még néhányat, hiányzik egy pár bútor, és van egy-két villanyszerelési nehézségünk. Ez azt jelenti, hogy

ha minden jól megy, akkor februártól elindul a baba-mama tevékenység, ahol gyógypedagógus, pszichológus foglalkozik majd kisgyermekes anyukákkal, családokkal.

Illetve februártól már a második csoport indul a felnőttképzésben, ahol olyan kompetenciákra tanítjuk a részvevőket, amelyekkel könnyebben munkahelyhez juthatnak. Ennek a lezárása egy vizsga lesz, ahol diplomát is kapnak a résztvevők. Illetve,

a szociális mosoda beindítása van még hátra, valamint nyáron lesz egy széleskörű egészségügyi szűrés is

az érintettek körében. Ezzel tehát minden, a projektben foglalt program elindul. Utóélete is van az egésznek, hiszen a két év után ötéves fenntarthatósági időszak következik, ugyanis a helyi önkormányzat vállalta, hogy finanszírozza az általunk elindított programok folytatását. Nagyon sok azonban a bürokratikus tevékenység, így sokszor nem jut kellő idő élvezni a programok sikereit. Talán ez az egyik nagy különbség az UFF-al szemben: ott még jutott idő a önkéntesekkel, a fiatalokkal is időt tölteni, itt már csak a kollégától, másodkézből jutnak vissza hozzám a pozitív reakciók. 

– A Gyulafehérvári Caritas tevékenysége nagyon szerteágazó, a szociális ágazatban melyik a legfajsúlyosabb, legnépesebb program?

– A gyermekeknek szóló programok a legszertágazóbbak, erre is fektetünk a legnagyobb hangsúlyt, hiszen ők a következő generáció. A Caritas gyakorlatilag a születésüktől követi az ellátott gyermekek sorsát, odafigyelünk a megfelelő fejlődésre, majd a későbbiekben a legfőbb tevékenység az iskolaelhagyás csökkentése. Tavaly augusztusban indult a Biztos kezdet a biztos jövőért elnevezésű program, melynek részeként

Udvarhelyszéken három korai fejlesztő központot hozunk létre

három községben, de ugyanígy Maros megyében is nyitunk ilyen létesítményeket, illetve a Gyergyói-medencében is két településen. Továbbá Udvarhelyszéken négy gyermekközpontunk működik, ahol a következő korosztállyal, tehát a hat és tizennyolc éves korúakkal foglalkoznak a kollégák. Illetve ott van még az időseknek szánt mentálhigiénés program, illetve a függőknek vagy daganatos betegséggel élőknek és hozzátartozóinak szánt támogatói csoportok. Ez utóbbiakba toborozzuk a résztvevőket, hiszen főként a járvány ideje alatt nagyon megcsappant a számuk. Szeretnénk azt hinni, hogy csupán annyian küzdenek ilyen problémával, ahányan eljárnak hozzánk, de ez bizonyára nem így van. Ezeket a csoportok tehát minden érintett számára rendelkezésre állnak. 

– Mi az a tevékenység, ami esetleg még hiányzik, amire szükség lenne a térségben?

– Egyértelműen egy leányanyaközpontra lenne a legnagyobb szükség, ezt a kollégák is megerősítik. Ilyen tekintetben egyeztetések folynak a városvezetéssel, reméljük, a közeljövőben lesz lehetőség egy ilyen létesítményt is elindítani. 

– Milyen személyes célt tűztél ki az új munkahelyeden? Milyen tekintetben hagynál nyomot a Caritasnál?

– Éppen azért, mert nagyon szerteágazó a tevékenységi kör, sokan nem tudják, hogy mi mindennel foglalkozunk. Ezen szeretnék változtatni, kicsit kifelé nyitni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: mivel lehet hozzánk fordulni, mire lehet számítani stb. Ezt pedig nyilvános programok szervezésében látnám megvalósulni. Szerencsére van ebben segítségem, és nem utolsó sorban vannak is olyan programjaink, amikre büszkék lehetünk, és lehet velük a nyilvánossághoz fordulni.