Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 59 másodperc

A Magyar népi játék napját október 9-én tartják, ahol pedig magyar ajkúak élnek, és tudnak is a napról, talán meg is tisztelik annak rendje s módja szerint. A kitüntetett nap Balatoni Kata egyetemi tanár, néptáncpedagógushoz kötődik. Új táncoktatójának köszönhetően a Móra Ferenc Általános Iskola is csatlakozott egyfajta villámcsődülettel a mozgalomhoz.

Sándor Noémi néptáncoktató, a Balatoni-féle módszertan, illetve az Így tedd rá! program jó ismerője, egyébként budapesti lány, aki a nagyvárost Udvarhelyre cserélte, ugyanis családjával tavaly költöztek ide. A Móra Ferenc iskola új néptánctanára egyébiránt az Így tedd rá! egyik foglalkozásvezetője, ő mondta, hogy mindamellett, hogy a népi játékok készséget, képességeket fejlesztenek, nagyon jó élményt is nyújtanak a gyermekeknek. Hasonlóképpen a néptánc is, melyet szakkör formájában oktat a Mórában.

Érdekli Noémit az is, hogy miként lehet visszamenni a kályhához, a helyére tenni a néptáncot úgy, hogy az individum mellett, a kognitív képességek fejlődésén túl, a közösség egyénformáló hatása is érvényesüljön. 

Tifán Irénke iskolaigazgatóval közösen döntöttek úgy, hogy a népi játék napjához csatlakozva – Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyar iskoláiban több mint nyolcszáz magyar oktatási intézmény, közel száz család –, hívják fel a figyelmet egyrészt kulturális örökségünkre és szereznek meglepetést, valamint élményt is az iskolás gyermekeknek. Mindez ugyanakkor remek ízelítőként is szolgált a táncfoglalkozásokat illetően.

Ma délelőtt végül százötven alsó tagozatos diák vett részt az iskola udvarán létrejött villánycsődületben, avagy flash mobban, és énekelték vidáman, hogy Túl a vizen egy kosár, abban lakik egy madár…

Fotó: Fülöp Attila

Villámcsődület gyerekekkel