Nagy Noémi Kriszta
Nagy Noémi Kriszta
"Ugye vagyok, aki leszek, ugye leszek, ami marad?" Hiperkarma

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 25 másodperc

Minden év március 8-án kicsit megbolondulnak az emberek: férfiak, nők egyaránt. Nem tudsz úgy végigmenni a városon, hogy minden utcasarkon ne fuss bele virágárusokba. 

Tehát egy kicsit megbolondulunk ezen a napon, a virágdömping kellős közepén néha azért nem árt megállni. Félreértés ne essék, szeretem a virágokat, de valahogy a vágott virágcsokor nem hat meg. 

Nagyon sok nő ismerősömre felnézek. Meg is érdemlik, hogy kifejezzem feléjük a csodálatomat, és ez minden évben elég komoly fejtörést is okoz, hogy miként tudnám kellőképpen érzékeltetni velük a tiszteletem, és nem csak elintézni egy szál virággal.

A minap futottam bele a Nőnapi fotódoboz lehetőségébe, a SZÉK (Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ) villámakciójába. Ez nekem több okból is szimpatikus: egyrészt mert a virág elhervad, egy fotó maradandóbb. Másrészt van benne fantázia. Egy fotónak, gondolom, sokkal több mondanivalója van, mint egy virágnak. Úgyhogy hölgyeim, arra buzdítalak benneteket, hogy ma, ha a központban jártok, ne hagyjátok ki ezt az eseményt!

A Nőnapi fotódoboz, Megmutatjuk, hogy a nő szép! villámakció ma 13 és 18 óra között zajlik a SZÉK épülete előtt, ahová szeretettel várnak lányokat, asszonyokat, nagymamákat, anyákat és barátnőket. Részleteket itt találtok az eseményről. Ne maradjatok le róla!

Fotó: Fülöp Attila

Virág helyett egy fotó? – Megmutatják, hogy a nő szép!