Holnaptól ismét kötelezővé válik a kültéri maszkviselés, ugyanakkor a szigorúbb járványügyi szabályok értelmében Székelyudvarhelyen félkapacitással működhetnek a lokálok és tarthatók meg a rendezvények. Egyelőre – amikor ugyanis a város járványügyi mutatói meghaladják az egy ezreléket, további korlátozások lépnek érvénybe.
Mit sem érnek már a textilmaszkok szombattól, hiszen az új szabályozás értelmében kül- és beltéren egyaránt a sebészeti vagy az FFP2-es maszkokat kell hordani. Aki nem megfelelőt visel, 2500 lejes bírságra számíthat – Lucian Bode belügyminiszter bejelentése szerint –, legalábbis a rendőrök, csendőrök ekképpen fognak viszonyulni a textilmaszkokhoz, azaz mintha semmit se viselnénk. Kivételek azért még vannak: az öt évesnél fiatalabb gyermekek, a fizikai munkát végzők, a bemondók, műsorvezetők és prédikációt tartók mentesülnek a maszkviselés alól. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság által meghozott rendelkezés a fertőzöttségi mutatókhoz köti az egyes településeken alkalmazandó szabályokat. A különbség lényegében annyi, hogy egy ezreléknél alacsonyabb mutatók esetén a lokálok, sportbázisok, kulturális intézmények stb. félkapacitással, míg háromezrelékes fertőzöttségi ráta esetén csupán harminc százalékkal működhetnek.
Az ünnepi időszakban bevezetett enyhítés után ismét kötelező a zöldigazolvány felmutatása a bevásárlóközpontokban, a beltéri rendezvényeken és a hivatalokba való belépéskor.
Ez utóbbi alól kivételt képeznek azok, akik sürgős (például születések és elhalálozások bejelentésénél) vagy például szociális ügyekben járnak el.
Az este 10 órai takarodó is marad: azaz a gyógyszertárak, töltőállomások, a házhoz-, illetve személy- és áruszállítással foglalkozó cégek működhetnek, más minden zárva tart.
Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerdán jelentette be, hogy az iskoláknak szánt nyáltesztek közbeszerzési eljárásában óvás történt, ezért a következő tanítási héten késni fognak a tesztek.
Illetve még egy kis adalék: Székelyudvarhely fertőzöttségi mutatója ma, pénteken 0,58, míg csütörtökön 0,47 ezrelék volt.
Oltás nélkül, vírus ellen?
Novemberben még arról cikkezett a hazai sajtó, hogy az amerikai gyártmányú molnupiravir Covid-19 elleni (lenti kép), szájon át szedhető tablettára sokat kell várni, ma reggel Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette, hogy várhatóan január végére megérkeznek az első gyógyszeradagok az országba.
Ez a gyógyszer az oltatlan betegek kezelésében jelenthet segítséget,
olyanokéban, akiknél fokozott a fertőzésveszély és a halál kockázata. A védőoltást nem helyettesíti, a kórházakat viszont tehermentesítené az alkalmazása. Az elvégzett tesztek szerint a tablettás kezelés 50 százalékkal csökkenti a betegség súlyos lefolyását. Mintegy 250 ezer, rizikócsoportba tartozó kedvezményezettnek kellene első körben koronavírus elleni gyógyszerhez jutnia, azonban nem adható bárkinek, bármikor.
A szernek megvannak a veszélyei, csakis orvosi javallatra, és szakvizsgálatot követően alkalmazható biztonságosan, magyarázta Alexandru Rafila. „Én ugyan nem szednék vírus elleni gyógyszert, csak abban az esetben, ha olyan betegségem lenne, ami a szedését mégis indokolttá tenné” – tette hozzá a miniszter.
Kiemelt kép: Fülöp Attila