Vagy századmagunkkal hívtuk második otthonunknak, barátságok és szerelmek születtek itt, de nem csak: itt alakult meg a Karalábé Lovagrend, de az egyetlen erdélyi női magazin első „szerkesztőségi” gyűlését is itt tartottuk. Ide szállingóztak haza a „húsvéti és karácsonyi székelyek” is. Ott voltunk, amikor a világhírű dzsesszzongorista a sokat kínzott pianínón remekelt, az első zakuszka- és vinetafesztiválon, vagy amikor a lámpatestekről is nézők, hallgatók lógtak – annyian ittuk Esterházy szavait. Erősen elfogult memento következik a kultúrkocsmáról, amely több mint két évtizede, decemberben nyitott először, és négy éve már, hogy végleg bezárta kapuit.

2017-ben majd hatszázan írták alá azt a petíciót, amelyben a Gpont Café (G. Pont vagy nemes egyszerűséggel, ahogy hívtuk: a G avagy Gé) törzsközönsége arra kérte a városvezetést: találja meg a módját, helyszínét és méltányos finanszírozási lehetőségeit annak, hogy a G. Egyesület rendezte kulturális programok ne szűnjenek meg. A Szentimre utcai kocsma ugyanis összművészeti központként szolgált: megfordult itt Kányádi Sándor, Esterházy Péter, Szabó T. Anna és Dragomán György, Bartis Attila, Bodor Ádám, a hazai és külföldi zenei világ kiválóságai, mint A. G. Weinberger, Benito Gonzalez, Sárik Péter és barátai, Vukán György, Dés László, Fábián Juli, Luiza Zan, a Kumm, Ada Milea stb. A számtalan kiállítás, filmbemutató, kocsmaszínházi előadás mellett a bemutatkozás helyszíne volt helyi zenekaroknak, filmeseknek, slammereknek és képzőművészeknek, illetve öt éven át a G. Egyesület szervezte Erdély egyetlen összművészeti klubfesztiválját, a G. Fesztet is.

De a Gpont olyan is volt, amilyenné mi, a törzsvendégek alakítottuk, így lehetett helyszíne – közkívánságra – például farsangi beöltözős bulinak is.

Fincziski Andrea: „Egy életre való emlékem van”

„Az emlékek mellett muszáj leírnom, hogy mennyire hiányzik. Az a hely volt, ahová szinte bármikor bemehettem, és volt valaki, akivel egy kávét megihattam. A nem létező Grund volt. Az emlékeim nem meglepő módon a színházhoz kötődnek, amelyeket mi játszottunk itt. Azokra a kocsmaszínházi előadásokra gondolok, amikor egyik pillanatban még könnyedén társalogsz a leendő néző-barátoddal, a másik pillanatban pedig már szerepbe bújsz. És mellette ülsz, egyedül.

Akkor és ott tanultam meg igazán, hogy ennyire közelről csak kőkemény őszinteséggel lehet nyomni” – emlékszik vissza Andi. A Gpont utca volt az első Forradalom.ma helyszíne is: akkor megelevenedett a Pilvax, „még egy kis kokárdát sem lehetett leejteni a G-ben”, annyian voltak, eleveníti fel Finczi. „Már az utcán egy kisebb csoportosulás várt minket, akik nem fértek be. Hihetetlen élmény volt a korabeli ruhákban bemenni a tömegbe… Szóval mindent köszönök drága Gpont, Kuka, Barni és Lehel!”.

Katona Zoltán: „A G-nek köszönhetem, aki vagyok”

„Nem titok, hogy az elmúlt húsz évben az összes barátnőmet ott ismertem meg (a feleségemet is – egy irodalmi esten), vagy ha nem ott, akkor utána odajártam velük, s ez annyira magától értetődő volt, hogy akkoriban nem is nagyon tevődött fel az, hogy ez ne legyen így.

A Gé egyfajta igazodási pont volt, és – a félreértések elkerülése végett – nem az elfogyasztott, éves adatban hektoliterekben mérhető sörök és egyebek miatt, hanem a különleges hangulata és az odajáró ismerősök végett”

– meséli Zoli. A G olyan volt, mint egy szivacs: gyakorlatilag mindenféle magaskultúrát magába szippantott, teszi hozzá. „Azok a felejthetetlen koncertek: Sárik Péter, a Besh o droM, a Qualitons, Benito González ugrik be hirtelen, vagy éppen a Stereogám bemutatkozója 2012-ből, no meg a fergeteges Tóth Árpi-bulik – tény, hogy nem arról voltam híres, hogy visszafogom magam ezeken az eseményeken…

Vagy az az emlékezetes Tom White-féle rockabilly-buli, amikor a falra felfüggesztett biciklit is „sikerült” levernem a helyéről. A G-nek köszönhetően készíthettem interjút rengeteg pop-rock zenésszel, illetve íróval – Závada Pállal, Bodor Ádámmal és a néhai Esterházy Péterrel is, de 2014-ben a már hosszú évek óta Budapesten élő színész testvérem diákkora után először a G-ben léphetett hazai közönség elé, „kocsmaszínházban” – sorolja. 

„Nemcsak a 2004-ben létrehozott és fokozatosan »fejlesztett« (a ház felső részének belakásáról mindig Cortázar Az elfoglalt ház című novellája jut eszembe) »felső Gé«, tehát a G. Café volt igen fontos minden tekintetben, hanem már a 2000-ben létrehozott, ma már Ős-Gének hívott G. Pont is – ez a Szentimre utcában néhány házzal fennebb volt, csak 2002 januárjában költözött a mostani helyre. Az »alsó Gé« is évekig meghatározó volt a »felső« mellett, hiszen bulik ott is voltak, baráti társasággal pedig évekig ott néztük kedvenc focicsapataink, a Liverpool és a magyar válogatott meccseit, de BL-döntők, világ- és Európa-bajnokságok felejthetetlen meccsei is odakapcsolódnak. Azt például soha nem felejtem el, hogy Duzsudzsáknak a portugáloknak lőtt góljainál a kocsma melyik sarkából robbantam ki, vagy hogy 2009-ben a Liverpool – Real Madrid (4–0) után a teremben ülő összes embert meghívtam egy röviditalra” – osztja meg Zoli. Számára kultúrkávézó és kocsma, parti- és pihenőhely is volt egyben a G., amely feltöltötte az embert. „Sajnos valahol ez a békebeli világ ért véget számomra-számunkra 2017-ben, az ottani a fíling csak nyomokban tapintható más helyeken” – teszi hozzá.

Kovács Csilla: „Több volt mint munkahely”

Élete meghatározó része volt a G-ben töltött időszak, meséli Csilla, mindannyiunk „Csillukája”, aki már akkor tudta és teljesítette a vendégek kérését, amikor még mi magunk sem tudtuk, éppen mire szomjazunk. „Nagyon sokat kaptam a kocsmától.

Nagyon sok embert ismerhettem meg, nagyon sok barátot kaptam. Nemcsak egy munkahely volt, a szabadidőnket is ott töltöttük” – emlékszik vissza. Számos anekdota született a Szentimre utcai házban, ilyen az a bizonyos Tom White-koncert is. „A legemlékezetesebb a Tom White-koncert volt, mikor a dekoráció, a bicikli a nagy buli hevében leesett a falról.

Akkora buli volt, hogy a koncert az utcában folytatódott, a zenekar egy mikrobusz tetején játszott tovább”

– meséli Csilla.

Murányi Sándor Olivér: „Irodalomtörténeti helyszín a régi Gé”

„Több mint tízéves irodalomszervezői tevékenységem legfontosabb helyszíne volt a Gé Asztalos Ágnesnek, Lehelnek és Barnának, valamint Bihari Lórántnak köszönhetően, akik nemcsak fogadták az írókat, hanem minden könyvüket elolvasták. Jómagam nem a kortárs nagynevű szerzők dicsfényében fürödöztem, hanem a volánnál és a fellépéseken vigyáztam, hogy találkozhassanak székelyudvarhelyi olvasóikkal. Egy ilyen alkalommal Bodor Ádám mögött a két weimari vizslám is az autómban utazott haza Magyarországról Erdélybe. A kortárs magyar állócsillaga meg is jegyezte: »Képzeld el, Murányi, hogy a kávézóban hátul két gimis lány hallgatja a fellépést, és a végén egyikük megjegyzi: Nem tudom, miről beszélt a két ősz pali, de nagyon kutyaszaguk volt…«” –  emlékszik vissza Sándor. A Sinistra körzet szerzője közel egy évtizeden át járt vissza évente a G-be. 

„A helyszín  fogalommá vált számomra, annál is inkább, mivel nem tudhattam, 2013. november 28-án szervezésemben ide vezet Esterházy Péter utolsó erdélyi útja… Mai napig eszembe jut, ahogy a Harmonia Caelestis írója a szomszédos Gondűző szobájában gyakorolja a szöveget felolvasásra. Számára fontosak voltak erdélyi olvasói, a berlini ösztöndíja időtartamát megszakítva érkezett hozzájuk. Fellépése másnapján a parajdi sóbányából jöttünk ki, amikor megszólított minket a sóárus a hófúvásban: »Fáznak? Jöjjenek be a bódémba! Nálam a sarokban 90 fok van!« Egy percbe került, amíg leesett számunkra a tantusz. Esterházy guggolva nevetett mellettem: »Hogy én ezt mértanosként így benyeltem!« – aztán elővette a noteszét, és feljegyezte a hallottakat.

Kányádi Sándort több mint kétszáz ember állva tapsolva fogadta. A találkozó végén szóltam a jelenlevőknek, hogy személyesen lehet a költővel beszélni, csak ne lökdösődjenek. Egy fiatal fiú halkan odaszólt társához: »Vagy nagyon sok sört ittunk, vagy itt van Kányádi vagy mindkettő…« Majd előrelépett, és ezt mondta: »Költő úr, söröztem, ezért nem maradt pénzem, de kértem egy szalvétát a pincértől, nagyon szépen kérem, dedikálja meg nekem, mert magából buktam meg érettségin…« Kányádi elnevette magát: »Fiam, hozz még öt szalvétát, és minden rokonodnak megdedikálom!«” – eleveníti fel Murányi. Az évek során a legfontosabb kortárs szerzők mind megfordultak a régi G. Caféban, amely a köztudatban túlzás nélkül irodalomtörténeti helyszínné vált.

Fecső Zoltán: „Alternatív kulturális központ volt”

A kiállítások, író-olvasó találkozók, koncertek összességében jelentettek számára sokat, magyarázza Fecső, nem tudna csak egy eseményt kiragadni a sokévnyi közül.

„Az, amit Kuka, Barni és Lehel (azaz Bihari Lóránt, Asztalos Barna, Asztalos Lehel – szerző megj.) csaknem két évtizedig működtetett, sokkal több volt mint egy kocsma. Túlzás nélkül mondhatom, hogy egy nagyon erős alternatív kulturális központ volt, és talán

nagyobb hatást ért el a kortárs művészet népszerűsítése terén, mint több, közpénzből fenntartott hivatalos intézmény.

A Gpont hiánya meghatározó, hiszen az ilyen típusú, kötetlen, de magas színvonalú találkozásokra alkotók és az udvarhelyi művészetkedvelők között sajnos csak elvétve van lehetősége” – summázza. 

A 2000-beli Ős-Gé megnyitása után két évvel alakult a későbbi, pályázatoknak is jogi hátteret adó G. Egyesület: a civil szervezet ma is működik, a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivált sikerült átmenekíteni úgy, hogy az túlélte a kocsma bezárását. Jövőre lenne a fesztivál huszadik kiadása, s bár a minőségi komolyzenének még mindig van stabil hallgatósága Udvarhelyen, a kultúra mecénásai egyre fogynak, mesélte legutóbb Bihari Lóránt, Kuka, az egyesület egyik alapítója.

Ötlete, elképzelése és persze tapasztalata van, szívesen segítene bárkinek, aki a valamikori G-hez hasonló kultúrkocsma létrehozásában gondolkodik, hiszen egyértelmű: hiány maradt a Gpont bezárása után. A megvalósításhoz azonban nem csak ötlet, hanem tevékeny utánpótlás és anyagiak kellenek: vajon lesz még valaki olyan vakmerő, mint az ikonikus kocsma alapítói és mozgatórugói? Várjuk…

Fotók: G. Caffe facebook-oldala