Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 20 másodperc

Mint Erdély-szerte minden unitárius egyházközségben, Székelyderzsben is az őszi hálaadás ünnepét ülték vasárnap. Az úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet, illetve kulturális programok mellett helyi termékek vására is színesítette az ünnepet, ugyanakkor lovaglásra, bringázásra is adódott lehetőség.

Egész napos programmal és tárt kapukkal várták vasárnap mind a helyieket, mind a távoliakat a székelyderzsi unitárius papilak hátsó udvarán, ahol már több alkalommal szerveztek nyílt napot. Az eseményen az abásfalvi cigányzenészek alapozták meg a hangulatot, Sorbán Enikő népdalénekes magyar nótákkal, Török Hajnal operettelőadással lépett fel, eljött a korondi Székely Sasok Dobcsapat és Nagyálmos Ildikó szerzőnk pedig verseiből olvasott fel egy csokornyit a jelenlévőknek. Megszólították a helyi termelőket, vállalkozókat is: többek közt házi készítésű laskaféléket, méhészeti termékeket, kézműves kozmetikumokat vásárolhattak az esemény résztvevői, miközben a fedett pályán lovaglásra is lehetőséget biztosítottak a szervezők.

A lovak mellett egy, a faluban működő cég elektromos bringáit és scootereit is kipróbálhatták díjmentesen, ugyanakkor a nemrég felállított jurtában kézműves foglalkozásra hívták a gyermekeket.

– A Zarándok Nyargalónak szoros kapcsolata van az egyházközséggel, melynek szociális programját támogatja. Úgy érezzük, hogy az elmúlt másfél évben történtekért hálát kell adnunk, ezért szerveztünk nyílt napot, hogy megosszuk az életünket mindazokkal, akik kíváncsiak rá – mondta el Demeter Sándor Lóránd unitárius lelkipásztor.

Mindamellett, hogy az elmúlt időszakban a Zarándok Nyargaló egyre inkább bekerült a köztudatba, számos fejlesztést sikerült kivitelezniük: lehomokozták a födött lovaglópályát, kézműves foglalkozásokra alkalmas jurtát állítottak fel, illetve a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány és a Jótékony közösség jóvoltából

október 1-től féléves gyógyító lovas foglalkozást indítanak sérülteknek és családtagjaiknak.

A programba tizenhat sérült kapcsolódik be Udvarhely környékéről, illetve havonta egy alkalommal egy nyolcfős csapat is csatlakozik az Erdélyi Unitárius Egyház szociális szervezete, a Gondviselés Segélyszervezet részéről.

Volt miért hálát adni Székelyderzsben