Az eredeti tervekkel ellentétben nem a Siculus Ifjúsági Házban, hanem online zajlik idén az Udvarhelyi Fiatal Fórum Zenetér elnevezésű programja. Október utolsó hétvégéjén tartják a zenekari találkozót – a workshopokkal egybekötött meet-up kifejezetten az erdélyi, fiatal, saját zenét játszó együtteseknek kíván fórumot biztosítani a találkozásra és a fejlődésre.
A tényleges találkozás a hatályos járványügyi intézkedések miatt ezúttal elmarad, a szervezet kénytelen volt az online térbe költöztetni a programot. Az egész hétvégés rendezvény helyett tehát szombaton online lehet majd belehallgatni a meghívott szakemberek előadásaiba.
Előnye is van a változásnak, hiszen így azok is részt vehetnek a programon, akik egyébként ezen a hétvégén nem tudtak volna Székelyudvarhelyre utazni.
A tapasztalatcsere és előadások meghívottja Borsos Csaba zenei szerkesztő, volt rádiós műsorvezető, illetve Halmen József és Nagy Hunor Györk, a Stairway Booking szakcég alapítói és működtetői, Szedlacsek Nimród hangmérnök, valamint Dobai Csaba hangmester, hangtechnikus. A résztvevők közösen vizsgálhatják meg a jelenlegi erdélyi könnyűzenei piacot. Egyebek mellett szó lesz a rider összeállításáról, az online- és sajtókommunikációról, a bookingról és a stúdiótechnikáról is. Habár a rendezvény online zajlik, a szervezők törekszenek az interaktivitásra: a szakemberektől bátran lehet kérdezni, tanácsot, útbaigazítást kérni.
Jelentkezni október 28., csütörtök este 23 óráig lehet az UFF közösségi oldalán vagy az esemény oldalán található űrlap kitöltésével. A Zenetér elnevezésű program létrejöttét Hargita Megye Tanácsa és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta, partnere a Europe Direct Hargita.
Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com