A tematikus évek első kiadása zárul e hét péntekén Bálint Tamás költő legújabb kötetének bemutatójával – a Magyar Kultúra Napján rajtoló programsorozatban könyvbemutatók, koncertek, kiállítások és számtalan gyerekprogram szerepelt, és hasonlókra lehet számítani jövőre is, de ezúttal a zene jegyében.
A polgármesteri hivatal koordinálásával a Városi Könyvtár volt a Könyv éve programsorozat főszervezője, de
a rendezvényekbe az összes helyi kulturális intézmény bekapcsolódott, így az egymás közti partnerség is jelentősen javult ezáltal,
osztotta meg velünk Pálfi Kinga. Székelyudvarhely alpolgármestere kiemelte: céljuk volt, hogy olyan rendezvényeket honosítsanak meg Székelyudvarhelyen, amelyekért ezelőtt máshová kellett elmenni. Ilyen volt az augusztusban megtartott Székelyudvarhelyi Könyvvásár is, amelyet ezentúl évről évre megtartanának.
Igazi kihívás volt a járványidőszakhoz igazítva programot szervezni, a teljes évi program egyetlen hiányossága, hogy az iskolás gyerekek nem kaphattak épp akkora figyelmet, mint ahogyan azt a szervezők tervezték, magyarázta Szőcs Endre. A Városi Könyvtár igazgatója azonban fontosnak tartotta hozzátenni: ezeket a programokat nem elfelejtették, csupán a következő évre halasztották. Kiemelte: a tematikus évben a téka hatalmas mennyiségű új könyvet vásárolhatott, hiszen a fenntartó jóvoltából 50 ezer lejt kaptak erre a célra. Mindemellett idén sikerült új, korszerű laptopokra cserélni a könyvtár olvasótermében lévő hat, „muzeális értékű” számítógépet is, fogalmazott az intézményvezető.
2022 a Zene éve lesz, jelentette be még Pálfi Kinga, a tematikus év első programpontja a Magyar Kultúra Napján érhető majd tetten, januárban. A jövő évi programsorozat főszervezője a Művelődési Ház lesz. A programtervben
új típusú zenei fesztiválok, de a már megszokott zenei rendezvények is szerepelnek,
árulta el Simon Mária-Timea, az intézmény igazgatója. A programban ugyanakkor kiemelt figyelmet kapnak az intézmény égisze alatt működő kórusok és az énekkar, valamint a Székelyföldi Filharmónia is.
Egyébként a tematikus évek részeként a polgármesteri hivatal által kiadott határidőnaplók és naptárak is témára szabottak, a 2022-es kiadványokban Erdély Bálint Előd fotóművész képei láthatók.